Átlagosan 8 százalékkal emelkednek a postai alapbérek, 14 ezer dolgozónak jut 10 százalékosnál is nagyobb bérfejlesztés.
Megállapodtak a Magyar Posta vezetői és a szakszervezetek:
átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók, emellett megmarad az éves teljesítményelismerés is.
A kormány újra az Európai Bizottsághoz fordult, arra hivatkozva, hogy a bérfejlesztéshez szükséges forrást csak így tudja szabályosan biztosítani.
Az alapbérek a legalább tíz éve munkaviszonyban álló dolgozóknál szenioritás alapján 4-8 ezer forinttal emelkednek. Ez a munkavállalók csaknem felét érinti. A 8 százalékos átlagos emelés úgy jön ki, hogy az általános bérfejlesztéssel és az éves teljesítményelismeréssel több mint 14 ezer munkavállaló kap legalább 10 százalékos bérfejlesztésben.
A béremelés május 1-jétől visszamenőlegesen érvényes, a költsége 2020-ra mintegy 6 milliárd forint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.