Venezuela vezetői másfél éve nem nyúlhatnak hozzá a Nagy-Britanniában őrzött aranytartalékhoz. Most a járvány miatt annyit megenged a Bank of England, hogy ételt és gyógyszert vegyenek.
Venezuelának sikerült megegyeznie az ENSZ Fejlesztési Programjával (UNDP), hogy a Bank of Englandnél letétbe helyezett aranytartalékainak egy részét élelmiszer- és gyógyszervásárlásra fordíthassa – mondta Calixto Ortega, a venezuelai központi bank elnöke a Reutersnek.
Ortega, azt mondta: az alapokat az UNDP fogja megkapni, hogy el lehessen oszlatni azokat az aggodalmakat, „amelyek szerint az eladásból származó pénz esetleg korrupció áldozatává válhat”.
Nagy-Britannia nem ismeri el Venezuela legitim vezetőjének Nicolas Madurót és kormányát. Tavaly a Bank of England ezért tagadta meg a venezuelai elnök kérését, hogy hazavihesse 1,2 milliárd dollár (több mint 380 milliárd forint) értékű aranytartalékát. Egyes lapértesülések szerint az amerikai külügyminiszter és az amerikai nemzetbiztonság vezetése kérte, hogy ne adjanak ki aranyat a Maduro-rezsimnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.