A miniszterelnök bejelentéséből egyelőre az irányok látszanak, a konkrétumokra még várni kell. Vagyis még mindig megmaradt a bizonytalanság.
Még 362 forintot ért egy euró röviddel azelőtt, hogy elkezdték sugározni a köztévében Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését a „történelmi” gazdaságvédelmi akciótervről – egy órával később az árfolyam elérte a 366-os szintet, majd az alatt valamivel stabilizálódott.
Ebben minden bizonnyal szerepet játszhat a befektetők csalódottsága, a miniszterelnök bejelentése ugyanis alig tartalmazott részleteket. A csomag részleteinek ismerete híján nehéz azt értékelni – reagáltak a hvg.hu által megkérdezett piaci szakértők is.
A célok és az irányok nem tűnnek rossznak, a kormány alapvetően a nemzetközileg alkalmazott intézkedéseket veti be, jelenleg az a nagy kérdés, hogy a gazdaságvédelmi csomagban mennyi lesz az új pénz (vagyis az a pénz, ami nem átcsoportosításból származik), és ebből mennyi fog megjelenni 2020-ban – véli Virovácz Péter, az ING vezető közgazdásza. Mert például a 13. havi nyugdíjként bejelentett, a következő négy évben évente egy heti pluszjuttatás először 2021-ben lesz esedékes. Virovácz a bértámogatás bejelentését örvendetes fejleménynek tartja, ezzel kapcsolatban kérdés, nem késett-e el vele a kormány, ugyanis már most sok munkahely megszűnt – ráadásul még azt sem tudni, mekkora lesz a mértéke ennek a számos országban már bevezetett kompenzációnak.
Meglepő, hogy a kormány csak a GDP 2,7 százalékára rúgó éves hiánnyal számol – véli Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Persze amíg nyilvánosságra nem hozza az áttervezett költségvetést, addig nem tudni, hogy mekkora gazdasági növekedéssel számolnak. A miniszterelnök azt egyébként külön hangsúlyozta nyilatkozatában, hogy a fegyelmezett költségvetési politikáról nem kívánnak lemondani.
Az Orbán Viktor által most bejelentett lépésekből még nem világos, mire szánják az akcióterv 1345 milliárdos költségvetési keretét – igaz, a részletek híján nem tudni, mennyi pénzt visz el például a vállalkozásoknak nyújtandó bértámogatás.
A miniszterelnök egy szóval sem említette (továbbra sem), hogy a munkájukat elvesztő emberek bármiféle plusztámogatásra számíthatnának a jelenleg élő (enyhén szólva szűkmarkú) álláskeresési járadékon és az azt követő – az elmúlt évek munkaerőhiánya következtében is jelentősen megnyirbált – közmunkán túl. Annyit ígért, hogy "ahány munkahely megszűnik, annyit teremtünk" – azt nem fejtette ki, pontosan hogyan és mikor tervezi a kormány megteremteni ezeket a munkahelyeket.
A Gulyás Gergely által ismertetett adatok szerint naponta nagyjából 4 ezer ember veszíti el a munkahelyét, március eleje óta 30 ezer új munkanélküli lett úgy, hogy sokan elég gyorsan újra el tudtak helyezkedni, mert a betöltetlen álláshelyek száma drasztikusan csökkent.
Elég karcsú a kormány gazdaságvédelmi alapja
Tízezer milliárdos nagyságrendű lesz a magyar gazdaságmentő akcióterv, de a kormány a központi költségvetésben csak 1345 milliárdot csoportosít át. A pénz nagy részét a jelek szerint a jegybank fogja kipumpálni.
A válságkezelésre, vagy ahogy Orbán Viktor néhány napja fogalmazott, a gazdaságélénkítésre szánt 1345 milliárdos alap felállítását Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be két nappal a miniszterelnök nyilatkozata előtt. Ahogy akkor megírtuk, a jelek szerint a kormány mindössze ezt a (nem túl vaskos, ráadásul a büdzsén belüli átcsoportosításokból összerakott) terhet akarja a központi költségvetés nyakába venni. A teljes akcióvédelmi csomag értéke Gulyás szerint a GDP 18-22 százalékát (vagyis számszerűen körülbelül 9-10 ezer milliárd forintot) fogja elérni, ezt Orbán is megerősítette. Immár biztosnak tűnik, hogy ebbe beleszámolják a vállalkozásoknak nyújtandó hitelgarancia összegét, ami Orbán szerint 2 ezer milliárd forint – a garanciavállalás ugyanakkor nem jár tényleges kiadással, vagy legalábbis közel sem akkorával, mint a keret. Szintén beleszámolják a 10 ezer milliárdos összegbe a jegybanki intézkedéséket, amelyek nem a költségvetést fogják terhelni.
Milliárdokat von el a kormány a pártoktól, a bankoktól és a multiktól a járvány elleni védekezéshez
A hét közepéről szombatra halasztották a Kormányinfót. Erről tudósítunk. A tájékoztató előtt az Operatív Törzs is kamerák elé állt, arról ITT írtunk. A hét közben a kormány beterjesztett egy olyan salátatörvény-tervezetet, aminek értelmében, ha megszavazzák, jelentős változások jönnének az élet számos területén.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.