Gazdaság hvg.hu/MTI 2020. március. 26. 16:12

Gigantikus pénztömeget pumpál a Bank of England a brit gazdaságba

Több száz milliárd fontra van szüksége a brit gazdaságnak, hogy legyűrje a járvány hatásait, a jegybank ebben próbál segíteni.

A Bank of England a brit éves GDP 9 százalékának megfelelő összeget öntött már rá a gazdaságra, hogy kezeljék a koronavírus okozta károkat. Most azt is közölte a brit jegybank monetáris tanácsa, hogy „kész még tovább bővíteni likviditáspótló mennyiségi enyhítési keretét, ha az új koronavírus okozta járvány piaci hatásai miatt ez szükségessé válik”.

A testület az előző két, soron kívüli ülésen két lépésben rekordalacsony 0,1 százalékra csökkentette az irányadó kamatot – ezt most ezen a szinten hagyták –, és 200 milliárd fonttal megnövelte, azaz a korábbi több mint másfélszeresére, összesen 645 milliárd fontra emelte a a mennyiségi enyhítési keretét. Ebből a 250 ezer milliárd forintnak megfelelő pénzből brit állampapírt, illetve a pénzügyi szektoron kívüli cégektől fontkötvényeket vásárolhat.

A döntés indoklásában arról írtak: rövid távon a munkanélküliség okozhat súlyos problémákat, sok cég a leállás mellett fog dönteni, és egyre nagyobb az esély, hogy a járvány hosszú távon rombolja az ország gazdasági teljesítményét.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.