Egymilliárd forintot is fizethetnek a biztosítók a viharkárok után.
Már az előző hét viharai miatt is közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz – írja a Világgazdaság. A Magyar Biztosítók Szövetsége úgy számol, hogy a következő hetekben akár egymilliárd forintot is kifizethetnek, így
az idei február a biztosítók számára olyan lehet, mint amilyen más években a május és augusztus közötti viharszezon.
A szövetség arra kéri az ügyfeleket: ha valaki viharkárt szenved el, akkor lehetőleg mindent fényképezzen le, és abban a pár napban, amíg ki nem érkeznek a szakemberek a kárszemlét elvégezni, csak a legszükségesebb állagmegóvási munkákat végezzék el. A kisebb összegű károkat már néhány napon belül megtérítik – ígérte a Mabisz.
Szintén a Világgazdaság ír arról, hogy a tavalyi viharszezonban 1121 áramellátási üzemzavar közül 618-ról azt mondta ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, hogy nem a szolgáltató felelős érte. Ezeknek az eseteknek a döntő többségében a vihar megtépázta a vezetékeket vagy a kábelek, villanyoszlopok szélsőségesebb időjárást kellett, hogy elviseljenek, mint amekkorára kötelezően méretezték.
* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is
A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.