Az adósság stresszt okoz, ezért nem jó így indítani az életet – véli a holland városvezetés.
A hivatalos adatok szerint a 18 és 34 év közötti amszterdami fiatalok 34 százaléka eladósodott, leginkább a diákhitel miatt, amely 2019-ben átlagosan 13 700 euróra rúgott. Egy ilyen csomaggal nehéz elkezdeni egy életet, az amszterdami városvezetés ezért úgy döntött, hogy átveszi a fiatal felnőttektől az adósságuk egy részét, hogy könnyebben léphessenek be a munkaerőpiacra vagy befejezzék az egyetemi tanulmányaikat. Cserébe képzéseken és oktatási programokban kell részt venniük.
Marjolein Moorman, a város polgármester-helyettese a kezdeményezést a Guardian szerint azzal indokolta, hogy a tartozások sok stresszt okoznak, az adósságok pedig egy ember jövőjét is meghatározhatják. Sokan nem tudnak egyedül kimászni ebből a helyzetből, ezért kapnak segítséget.
A projekt februárban indul, a fiatalok coachok segítségével állítják fel a visszafizetések ütemtervét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.