Gazdaság hvg.hu 2019. október. 29. 18:18

Hivatalosan is jóváhagyták a Brexit halasztását

És választások jöhetnek Nagy-Britanniában.

Hivatalosan is jóváhagyták az uniós tagállamok vezetői a Brexit halasztását - jelentette be a Twitteren Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. A dokumentum alapján a britek tagsága december, január vagy február első napján szűnhet meg attól függően, mikor fogadják el a kilépésről szóló átfogó megállapodást.

Tusk tweetjében egyúttal azt üzente a briteknek: ez lehet az utolsó határidő-hosszabbítás, "kérlek, ezúttal használjátok ki okosan". Azt persze nem lehet megmondani, hogy valóban a mostani - harmadik - lehet-e az utolsó halasztás, egy azonban biztos: a lengyel elnök hivatali idejében nem lesz több, Tusk mandátuma ugyanis december elsején lejár. Így egyúttal el is köszönt posztjában, és azt ígérte, drukkol a briteknek. (Azt nem, hogy mihez is.)

Ha Johnsonnak akar drukkolni, akkor leginkább most azért teheti, hogy érje el, amivel hétfőn hiába próbálkozott: hogy a parlament jóváhagyjon egy decemberi előrehozott választást. Miután az ellenzéki Munkáspárt egy nap alatt meggondolta magát, és immár beleegyezne abba, hogy megtartsák a voksolást, erre jó esély van.

Van azonban egy nagy akadály: az ellenzék most azt találta ki, hogy a választásra jogosultak körébe vonják be a 16-17 éveseket is (Skóciában a helyi választásokon már részt vehetnek), illetve a szigetországban élő 3,4 millió uniós polgárt (mondván ők az EU szabályai szerint a helyi választásokon voksolhatnak). Az jelenleg kérdés, hogy az erre vonatkozó módosítókról szavazhatnak-e majd a képviselők, a kormány most mindenesetre azzal fenyegetőzik, hogy ha átmennek a javaslatok, akkor visszavonja a választásra vonatkozó, néhány órával korábban benyújtott indítványt.

Frissítés: Időközben kiderült: a két ellentmondásos módosítóról John Bercow brit házelnök döntése alapján nem fog szavazni a brit alsóház.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.