Gazdaság MTI 2019. október. 10. 10:19

Velencében jövő nyártól tényleg belépőt kell fizetniük a turistáknak

Jövő július 1-jétől szedik be az illetéket, de csak azoktól, akik nem foglalnak szállást a városban.

Ahogy megírtuk, a velencei belépődíj bevezetését már korábban bejelentették, de eddig bizonytalan volt az időpontja. A városnézési illeték pontos mértékét később határozzák meg, a bevezetésről szóló határozat 3 és 10 euró között jelölte ki a határait, az összeg várhatóan függ majd attól, hogy mekkora a látogatottság egyes napokon.

A lagúnák városát csúcsidőben naponta 130 ezer turista özönli el, ami egyre jobban zavarja a helyi lakosokat.

Még a díjbeszedés módozatai is kidolgozásra várnak, de a hatóságok arra fognak törekedni, hogy a látogatók előre, az interneten vagy más olasz tartományokban is kiválthassák a belépési engedélyt. A cél az, hogy 2022-től teljesen elektronikus úton történjen a jegyváltás.

A bevételt Luigi Brugnaro polgármester szerint az óváros karban- és tisztántartására fordítják.

Nem kérnek külön belépődíjat azoktól, akik szállást foglalnak a városban, mert a szállásdíj már most is tartalmazza a turisztikai adót.

Mentesülnek a fizetési kötelezettség alól azok, akik dolgozni, tanulni, vagy családi okból utaznak Velencébe.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. február. 15. 20:22

Magyar Péter végre berúgta a kampánymotort: figyelmeztetett, lelkesített és annyi mindent ígért, hogy csak na!

Keményen kiosztotta, sőt megfenyegette a NER-t és annak haszonélvezőit a Tisza Párt kongresszusán Magyar Péter, aki nem kímélte Orbán Viktort sem. A párt már kampányüzemmódra kapcsolva néhány leendő szakpolitikusát is felvillantotta, a pártelnök pedig választási ígéretcunamit adott elő sok logikus, néhány meghökkentő és pár egészen meglepő állítást téve.