Gazdaság hvg.hu 2019. október. 10. 08:30

Újabb vádak Borkaiék ellen: állítólag itt tárolták a pénzüket

A névtelen blog szerzője új anyaggal állt elő, ebben folytatja a történetét.

Tegnap a hvg.hu is megírta, hogyan kapcsolódott ki Borkai Zsolt két és fél éve a Maldív-szigeteken. Most, a magát az ördög ügyvédjének nevező blogszerző legújabb bejegyzésében azt állítja, hogy a győri polgármester nemcsak búvárkodni járt a népszerű turistaközpontba, hanem ott tárolták a korrupcióból szerzett pénzüket is.

Mint írta, „legalább két bankban tartja Borkai a korrupcióból származó vagyonát, és ott van még annak az offshore cégnek is a bankszámlája, amivel a győri földügyletet varázsolták meg”. Ezeket az ügyeket állítása szerint nem ő intézte, hanem az a Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, aki az úgynevezett Audi-földek eladása körül is feltűnt

A blogbejegyzés szerint Borkaiék első útja mindig a bankokhoz vezetett, majd „hidroplánt béreltek, és azzal repkedtek a szigetek között”. A szerző pikírten megjegyzi, hogy mivel a volt olimpiai bajnok és csapata nem tartozik az első élvonalba, ezért nincs saját magánrepülőjük, kénytelenek voltak nemzetközi járattal utazni. Igaz, ott legalább első osztályon.

A Borkai Zsolt ügyéről szóló cikkeinket ide kattintva érheti el.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.