Rui Pinto ügyvédjét faggatta a Der Spiegel.
Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és José Mourinho csillagászati adócsalását tárta fel Rui Pinto, aki hetvenmillió dokumentummal látta el a futballbotrányokban nyomozó újságírókat. Ő volt “John”, a Football Leaks sztárja, aki olyan titkolt adatokhoz jutott hozzá, amelyekről a futball világában legszívesebben hallgattak volna. A Der Spiegel és még egy tucat lap használta fel információit, de hazájában bűnözőnek számít.
“Főképp a Benfica szurkolói gyűlölnek engem” - nyilatkozta budapesti őrizetbevétele idején a Guardiannek. A most 30 éves Rui Pinto ugyanis a hazája kínos futballügyeinek a feltárásával kezdte meg hackertevékenységét még 2015-ben. A portugál sajtó szerint 500 ezer eurót kért azért, hogy a nagy portugál klubok (Benfica, Sporting, Porto) titkait ne teregesse ki. Nem kapott egy centet sem.
Németországban ez nem lenne bűnügy
Ezt nyilatkozta a lecsukott Rui Pinto ügyvédje a Der Spiegelnek. A német lap eredetileg magával Pintoval szeretett volna interjút készíteni, de ezt a portugál hatóságok nem engedélyezték. Sőt azt sem közölték: mivel vádolják?
William Bourdon, a francia ügyvéd elmondta a Der Spiegelnek, hogy Rui Pintot európai elfogató parancs alapján vették őrizetbe Budapesten. A magyar hatóságok eleget tettek a portugál kérésnek, és kiadták Rui Pintot hazájának. Budapesten kezdetben Erasmus-diák volt, később a várost használta búvóhelynek. Volt ki elől bujkálnia: Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és José Mourinho, akik több millió euró leperkálása után tudtak csak kiegyezni az adóhatóságokkal mind átkozták a nevét. De van elszámolnivalója a FIFA elnökének, Gianni Infantinonak is Rui Pintoval. A Football Leaks ugyanis megírta: a FIFA jelenlegi főnöke meglehetősen kétértelmű szerepet játszott a játékospiacon, amikor egyes nagy klubok vígan áthágták a szabályokat.
Bűnös hacker vagy nagy leleplező?
A portugál sajtó arról ír, hogy Rui Pinto kiváló hackerképességeinek a kihasználásával olyan ügyekbe is belenyúlt, amelyek a politikai osztály érdekeit sértik. Minden bizonnyal emiatt van előzetesben hazájában, nem pedig azért, mert a Football Leaks kiteregette a futball kínos pénzügyi botrányait. Rui Pinto sorsa nagyon izgatja azokat a lapokat, melyek felhasználták a leleplező információkat. Mi lesz, ha a leleplezőket börtönbe csukják? Ki vállalja akkor a jövőben ezt a kockázatot?
Mégis mire számít Rui Pinto ügyében, kikerülhet az előzetesből szeptemberben? - kérdezte a Der Spiegel az ügyvédtől. „Aktív pesszimista vagyok” - válaszolta az ügyvéd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.