Nagyobb volt a füstje, mint a lángja?
Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei – írta közleményében a Bank360.hu, hozzátéve, hogy megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.
Míg júniusban szinte mindenki az akár vissza nem térítendő támogatássá is alakítható babaváró hitelre volt kíváncsi, addig mostanra elfogyott az érdeklődők és az igénylők lendülete.
A babaváró hitel kalkulátort is kínáló portál statisztikái szerint a babaváró rendelet hatálybalépésekor tapasztalható érdeklődés mára nagyjából a felére esett vissza a kifejezetten babaváró hitel miatt odalátogatók száma alapján. A Google Trends alapján a februári bejelentéstől július közepéig vizsgált időtávon a július eleji csúcshoz képest több mint 80 százalékkal esett vissza az érdeklődés mindössze néhány nap alatt. (A legfrissebb adatok szerint július 15-ig mintegy 2 500 babaváró igénylés érkezett a pénzintézetekhez.)
A portál szerint a bankok sem vívnak ölremenő harcot az ügyfelekért első ránézésre, holott az állam garanciát vállal a hitel visszafizetésére. Egyes pénzintézetek csak a hatálybalépés után napokkal vagy hetekkel később indultak el a babaváró hitellel. Úgy tűnik, még az állami kezességvállalás sem jelent elég garanciát a bankoknak ahhoz, hogy felrázzák és babaváróra csábítsák a családalapítás előtt állókat: szinte alig van olyan pénzintézet, ahol fókuszba került volna vagy hangsúlyosabbá válna a termék a lakosság felé intézett kommunikációban.
Eközben egyre több igénylő számol be arról, hogy nem felelt meg a legtöbb banknál alkalmazott konzervatívabb hitelbírálati feltételeknek, amelyek között a leggyakrabban visszatérő akadály az elvárt jövedelem nagysága. A banki gyakorlat alapján beigazolódni látszik a leggyakrabban emlegetett kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a kölcsönt, akiknek a legnagyobb segítséget jelentené. A Bank360 statisztikái ebből a szempontból is árulkodók. A babaváróval kalkulálók:
- 5 százaléka minimálbér alatti jövedelmet tudna igazolni. Nekik a Bank360 szerint sajnos egyetlen bank sem tud babaváró hitelt nyújtani.
- 20 százalék 150 000 forint alatti jövedelemmel rendelkezik, nekik 6 pénzintézetnél van esélyük a sikeres hitelfelvételre, ahol elegendő lehet a 150 000 forintnál alacsonyabb jövedelem.
- 50 százaléknak nem akadály a nettó 250 000 forint feletti jövedelem igazolása, így bátran fordulhatnak a bankokhoz.
Az oldal szerint a már meglévő hitelek is jócskán beleszólhatnak abba, hogy a házastársak fel tudják-e venni a babaváró hitelt. A jövedelem csak egy bizonyos szintig terhelhető hitellel, a babaváró kölcsön törlesztőrészlete pedig számít a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató megállapítása során. Azaz amelyik házaspár jövedelme nem bírja el a babaváró hitel törlesztőjét más hitel – például hitelkártya vagy jelzáloghitel – törlesztőrészlete mellett, az szintén nem tudja igényelni a kölcsönt.
Az indulás után három héttel tehát nem látni a kezdeti kirobbanó érdeklődés kitartásának jeleit. A Bank360 szerint ennek a fentieken túl oka lehet, hogy azok a kismamák, akinek fontos volt a szülés miatt, már az első napokban igényeltek, és sokan várhatnak még OEP-igazolásra is, továbbá azok a házastársak, akik terveznek babával, kivárhatnak a terhesség 12. hetéig, amikor is az igényléssel együtt a törlesztés szüneteltetése is kérhető.
* * * Még mindig elérhető a kamatmentes Babaváró hitel
A gyermeket tervező fiatal pároknak ideális a Babaváró támogatás. A kamatmentes kölcsön pénzügyi előnye a jelenlegi kamatkörnyezetben óriási. Számos feltételt kell teljesíteni a kedvezmény elnyeréséhez, a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával bárki leellenőrizheti, hogy megfelel-e ezeknek az elvárásoknak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.