A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően felélénkül az albérletpiac, ebben az időszakban számolni kell a bérleti díjak akár 10-15 százalékos emelkedésével is a lakáspiaci szakértők szerint.
A hallgatók Budapesten főként az egyetemük közelében próbálnak lakást bérelni, ezért elsősorban a XI. és a IX. kerület belső része a legnépszerűbb. Ezekben a kerületekben a garzonlakások bérleti díja 120 ezer forint körül van, a közel 100 négyzetméteres, társbérletnek is alkalmas lakás albérleti díja pedig 200 ezer forinttól indul – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Vidéken a három legfontosabb egyetemi városban – Debrecen, Pécs és Szeged – nagyon eltérnek az albérleti árak. A belvárosi lakásoknál példaként említették, hogy 150 ezer forintos havi díjért Debrecenben egy kétszobás, Szegeden és Pécsen akár háromszobás lakást is lehet bérelni. Hozzátették, érdemes már a ponthatárok kihirdetése előtt elkezdeni a lakáskeresést, ugyanis a jó helyen lévő, megfizethető áron elérhető lakások gyorsan elfogynak. Lakáskiadás szempontjából az augusztus a legerősebb hónap, ekkor zúdul a kereslet igazán a piacra, emiatt elképzelhető, hogy augusztusban 10-15 százalékkal emelkednek az albérletárak a július elején mért adatokhoz képest.
Az Ingatlan.com szerint a fiatalok leginkább a főváros XI., IX., XIII. és XIV. kerületében, illetve a belvárosi kerületekben (V., VI., VII.) keresnek lakhatási megoldást. Az albérletárak azonban pont ezekben a kerületekben a legmagasabbak, az előbbieknél a havidíjak 145 ezer és 165 ezer forint között, a belvárosi kerületekben pedig 160 ezer és 210 ezer forint között mozognak. A felvételi ponthatárok kihirdetésétől szeptember végéig tartó albérletszezonban 30-40 százalékkal élénkül a kereslet a kiadó lakások iránt. Ezáltal néhány ezer forinttal emelkednek a bérleti díjak, de ez átmeneti jellegű, az árak az év végére kiegyenlítődnek.
Az Otthon Centrum szerint az átlagos havi bérleti díjak egy 50 négyzetméteres lakásra vetítve Budapesten 150 ezer forint körül, míg a vidéki egyetemi városokban 100 ezer forint körül alakulnak, erre további 10-20 ezer forint rezsiköltség rakódik. Az Otthon Centrum szerint a diákok fajlagosan akkor járnak jól, ha többen összeköltöznek, ugyanis egy budapesti, jó helyen lévő, 160 négyzetméteres lakás bérleti díja eléri a 240-280 ezer forintot, de ha ez az összeg 5-6 felé oszlik meg, akkor egy emberre vetítve az albérleti díj 40-50 ezer forint körül alakul.
Az OTP Ingatlanpont közleménye szerint Debrecenben egy 52 négyzetméteres, bútorozott lakás havi albérleti díja átlagosan 150 ezer forintra tehető, a frekventált elhelyezkedésű, jó állapotú ingatlanok bérleti díja havonta elérheti a 240 ezer forintot is. Szegeden az albérletpiacon nagy a szórás: a külvárosban már 60 ezer forintért is lehet garzont bérelni havonta, de a belvárosban egy többszobás lakásnál akár 150-200 ezer forint havi bérleti díjjal is számolni kell. Pécsen a jogi és közgazdasági karhoz közeli albérletek havonta minimum 100 ezer forintba kerülnek, az orvostudományi kar közelében azonban akár 20 ezer forinttal is magasabbak lehetnek az albérleti díjak.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.