Csü Tung-jü kínai mezőgazdasági miniszterhelyettest választotta meg az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezete új főigazgatójának vasárnap a szervezet legfőbb szerve, a Konferencia.
Csü megválasztását a 194 tagállamból 105 támogatta, és ő lesz az első kínai a FAO élén. A biológus végzettségű, 55 éves szakember a brazil José Graziano da Silvát váltja a főigazgatói poszton. Csü 30 éven át dolgozott az agráriumban.
A két másik jelölt közül a francia Catherine Geslain-Lanéelle, a párizsi agrártárca gazdasági és környezeti ügyekért felelős főigazgatója 71 voksot kapott. Davit Kirvalidze korábbi georgiai agrárminiszter 12 tagország támogatását nyerte el. Az Európai Unió a francia jelöltet, az Egyesült Államok pedig Kirvalidzét támogatta.
Csü megválasztása előtt visszautasította azokat a vádakat, hogy ha ő kerül a FAO élére, akkor a szervezet Peking befolyása alá kerül. Leszögezte, hogy Kína a jövőben is betartja majd a FAO előírásait és szabályait. Mint mondta: hálás a hazájának, de hű lesz a FAO küldetéséhez. Kiemelte, hogy ő mindenekelőtt nem politikus, hanem szakember, aki Kínában, Európában és az Egyesült Államokban is tanult. Megválasztása esetére azt ígérte, hogy fel fog lépni a szegénység és az éhezés ellen, és a mezőgazdasági termelés megújítására fog összepontosítani.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.