Gazdaság hvg.hu 2019. május. 15. 14:07

Minden tudni fognak a nyaraló magyarokról, de a szakma ennek állítólag örül

Az ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán árult el részleteket a nyáron induló rendszerről.

Aranykorát éli a magyar turizmus, amelyben – a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint – elvárható, hogy a teljes szektor tisztán és átláthatóan, adózottan működjön, a turisztikai forgalomról pedig naprakész adatok álljanak rendelkezésre. Guller Zoltán a Világgazdaságnak adott interjújában a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központról (NTAK) azt mondta, "aki tisztességesen üzemeltet szállodát, az örül neki, hiszen tudja, profitálhat belőle". Szerinte ennek köszönhetően tudni fogják, hol és mikor kell beavatkozni a piacon. Arra az ellenérvre, hogy nemcsak a vendégforgalom látszik majd, hanem a vendégek is beazonosíthatóak lesznek, úgy reagált, „az MTÜ-nek sem joga, sem oka, sem szándéka megállapítani, hogy melyik szállodában név szerint ki lakott, az NTAK-program feltöltőfelületén nincs személyes adatra vonatkozó kérdés”. Hozzátette,

voltak, akik politikai ügyet próbáltak kreálni ebből, noha ez nem politikai, hanem szakmai ügy, és a szakmán belül nem volt ilyen ellenérzés az NTAK miatt soha.

Elmondta azt is, hogy októbertől a panziókat is bekötik a rendszerbe, később pedig a kempingeket, a közösségi és egyéb szálláshelyeket is. Úgy látja, hogy „egy olyan ország, ahol a turizmus adja a GDP 11 százalékát, nem teheti meg, hogy erről az ágazatról nem tud pontos információkat”. A rendszerhez kötelező lesz csatlakozni.

Az új rendszer lényege, hogy a szálláshelyeket bekötik egy központi rendszerbe, a nyaralók adatait pedig bármikor szabadon böngészheti majd a rendőrség. A szálláshelyeknek telepítenie kell a “szálláshelykezelő szoftvert” (SzSZ), amivel folyamatosan adatokat szolgáltatnak majd a vendégeikről. Ha a szálláshely-szolgáltató a napi adatszolgáltatást a NeTAK üzemeltetőjének felhívása ellenére ismételten nem teljesítené, az MTÜ az érintett hatósági ellenőrzését kezdeményezi az illetékes jegyzőnél.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.