Gazdaság hvg.hu 2019. április. 17. 06:05

Rekordbevétellel kezdték az évet a budapesti fürdők

Rengeteg külföldi váltott jegyet, de egyre több a magyar vendég is.

Csaknem ötödével nőtt, elérte a 3,8 milliárd forintot a budapesti fürdők árbevétele az első negyedévben, amikor a 11 nyitva tartó létesítményt közel egymillió fizető vendég kereste fel - írja az MTI a Világgazdaság nyomán.

Január-márciusban 980 ezer fizető vendég kereste fel a fürdőket, 67,5 ezerrel több, mint az ugyancsak rekordokat döntő 2018 első három hónapjában. A látogatók száma egy év alatt 7,4 százalékkal, az értékesítés nettó árbevétele 18,9 százalékkal, 600 millió forinttal nőtt - mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) értékesítési és marketingigazgatója.

A műemlék fürdők vendégforgalma dinamikusabban nőtt, mint a budapesti turizmus mutatói, aminek egyik oka, hogy a fürdők egyre népszerűbbek a fővárosba látogató külföldiek körében, a másik, hogy jelentősen bővült a magyar vendégkör is.

A csaknem 20 százalékos bevételnövekedésben jelentős szerepe volt a helyi szolgáltatásokra, mindenekelőtt masszázsra és egyéb gyógyászati kezelésekre szóló jegyek bővülő eladásának, valamint a saját márkás termékcsomagok iránti élénk keresletnek. A három árkategóriában kínált, különböző termékeket - törölközőt, köntöst, tusfürdőt, sampont, szappant, krémeket - és másodlagos szolgáltatásokra szóló jegyeket tartalmazó csomagokból naponta több százat eladnak.

Az idei strandszezon hivatalosan április 27-én, jövő szombaton indul, a strandbelépők árának változtatásáról még nincs hivatalos döntés.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?