Megsemmisítették egy adóügyi népszavazás eredményét Svájcban, mert a kormány hamis számokat közölt az érintettekről.
A svájci legfelsőbb bíróság megsemmisítette egy népszavazás eredményét, mert elégtelen információt kaptak a szavazók a kormánytól – írta meg a The Guardian. Ilyen most először esett meg az ország modern kori történelmében.
A népszavazást még 2016-ban írták ki és tavaly tartották meg. A kérdés az volt, hogy az adórendszer bünteti-e a házasokat. Ők ugyanis közösen adóznak a jövedelmük után, vagyis közösen kevesebb adókedvezményt használhatnak fel, mint azok, akik élettársi kapcsolatban élnek, külön-külön adóznak, és mindkettejüknek jár az adókedvezmény. A szavazók úgy döntöttek, hogy ez nem minősül a házasok hátrányos megkülönböztetésének.
Csakhogy a kormány a népszavazás előtt azt állította, hogy a probléma 80 ezer házaspárt érint, később azonban kiderült, hogy valójában 454 ezret. A Kereszténydemokrata Néppárt (CVP) ezért megtámadta az eredményt, a bíróság pedig kimondta: a kormány valóban félreinformálta a szavazókat. A kormány pedig azt jelezte: új népszavazást írnak ki, levonják a szükséges következtetéseket, és felállítanak egy testületet, hogy kidolgozzák, miként lehet minőségi döntéselőkészítéssel segíteni az embereket egy népszavazás előtt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.