Egy-két eljárást egyszerűsítenek, megoldódik a kínai–magyar konzorcium körüli bonyodalom, és már kezdődhet is a tervezés és az engedélyezés – reméli a Pénzügyminisztérium.
A tervek szerint a pályázatot elnyerő – kínai és magyar cégekből álló – konzorcium ügyében akár április végéig döntés születhet – áll a Pénzügyminisztérium közleményében, melyet Varga Mihály a Kínai Eximbankkal Pekingben folytatott tárgyalása után adtak ki.
A miniszter szerint a döntést követően kezdődhet a tervezési és engedélyezési munka, a cél pedig az, hogy 2023-ra befejeződjön a Budapest–Belgrád-vasútvonal építése.
Ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni kívánja a munkálatokhoz szükséges eljárásokat is, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban bocsássák ki – mondta el a tárcavezető.
Csak Kínának éri meg a 750 milliárdos Budapest-Belgrád-vasútvonal
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.