Gazdaság MTI 2019. április. 02. 11:12

Már a főtárgyaló is no deal Brexitet tart valószínűnek

Egyre valószínűbbé vált az elmúlt napokban az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója szerint, hogy megállapodás nélkül szűnik meg a brit európai uniós tagság. Michel Barnier ugyanakkor azt is mondta, még mindig van remény ennek elkerülésére.

Michel Barnier szerint nem valószínű, hogy a következő napokban vagy a jövő héten Londonban elfogadják a rendezett kiválást biztosító egyezményt. A főtárgyaló azután nyilatkozott, hogy Brexit feltételrendszerét tartalmazó megállapodás egyetlen alternatívája sem kapott többséget a londoni alsóházban hétfő éjjel. "Londonnak ki kell jelölnie a követni kívánt utat, vagy be kell mutatnia egy tervet a jövőre nézve" – hangsúlyozta.

Megint leszavazott a brit parlament minden Brexit-javaslatot

Ezúttal négy kérdésben kellett volna döntenie a Háznak.

Beszélt arról is, hogy az unió továbbra is hajlandó volna Nagy-Britanniával Norvégiához hasonlóan speciális kapcsolatot fenntartani, illetve bent tartani a vámunóban. Kijelentette ugyanakkor, az unió nem fogja újratárgyalni a megállapodást, annak elfogadása nélkül pedig London nem kapja meg az EU-tagsága megszűnését követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszak lehetőségét sem.

Az Egyesült Királyság az átmeneti időszak 21 hónapjában részese maradna a vámuniónak és az egységes piacnak, be kellene tartania a közösségi jogot, ideértve az újonnan elfogadott szabályokat is, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, valamint alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának, de már nem vehetne részt az uniós döntéshozatalban. "Ha nincs megállapodás, nincs átmeneti időszak" – szögezte le.

A főtárgyaló megismételte: amennyiben az Egyesült Királyság el akarja hagyni az Európai Uniót, a két éven át tárgyalt, majd elfogadott megállapodás a lehető legjobb és egyetlen módja. Minden más lehetőség – a megállapodás nélküli kiválás vagy az uniós tagság megszűnése dátumának tovább halasztott végső dátuma – káros hatást váltana ki, amelyek következményeit a brit parlamentnek kell viselnie.

Verhofstadt: A szerdai a britek utolsó esélye, aztán jön a káosz

Csaknem elkerülhetetlenné vált Nagy-Britannia rendezetlen kiválása az Európai Unióból - írta egy hétfő esti Twitter-üzenetében Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, aki egyúttal a brit kiválás koordinálásáért felel az EP-ben.

Szavai szerint a brit uniós tagság megállapodás nélküli megszűnése sosem szerepelt az unió tervei között. A tárgyalások során mindig a mindkét fél számára lehető legjobb megoldás megtalálása volt a cél. "Az unióban maradó 27 tagállamnak egységesnek kell maradnia, a felkészülés egy megállapodás nélküli Brexitre nem jelenti azt, hogy minden zökkenőmentes lesz, ugyanis lesznek problémák és zavarok. Az EU ennek ellenére minden lehetséges kellemetlenség kezelésére felkészül" – magyarázta.

Barnier elmondta azt is, hogy a kilépés dátumának halasztása azt jelentené, hogy Nagy-Britanniának részt kell vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.