Gazdaság hvg.hu 2019. március. 11. 11:19

Mégis lehet majd Magyar Hangot venni az Aldiban

A kormánykritikus lap kiadója beperelte volna az üzletláncot, amiért nem árusít Magyar Hangot, de az Aldi közölte, áprilistól már fognak. Szerintük eddig is csak azért nem lehetett náluk kapni, mert ritkán egyeztetnek a lapok forgalmáról.

A következő fél évben három új kiadványt vesz fel a kínálatába az Aldi, köztük a Magyar Hangot, a megszűnt Magyar Nemzet utódját, írja a 24.hu az Aldi közleménye alapján.

A Magyar Hang kiadója korábban azzal fenyegetett, hogy bepereli az üzletláncot, mivel szerintük indokolatlan módon nem árusítják lapjukat, a kiadó szerint ugyanis máshol nagy példányszámban fogy újságuk.

Az Aldi szerint évente több alkalommal egyeztetnek a Lapker Zrt.-vel a magyarországi nyomtatott lapok értékesített példányszámaival kapcsolatban és ezek, valamint fogyasztói elvárások alapján döntenek az üzleteiben kapható sajtótermékek portfóliójáról, ezért nem került eddig Magyar Hang a termékeik közé. Sajtótermék-kínálatuk évente kétszer változik, ez a mostani döntés is ennek a rendszeres folyamatnak a részeként jött létre.

Az új lapok, így a Magyar Hang is várhatóan április első hetétől lesznek elérhetők az Aldiban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?