Majdnem ötödével csökkent az autógyártás Nagy-Britanniában egy év alatt.
Nagy-Britanniában éves szinten több mint 18 százalékkal csökkent az autógyártás januárban, és ezzel már a nyolcadik egymást követő hónapban mértek visszaesést.
A brit autógyártók és -kereskedők szövetsége azt közölte, hogy a múlt hónapban 120 649 autó készült Nagy-Britanniában. Az SMMT a visszaesést elsősorban a Brexit miatt növekvő fogyasztói bizonytalanságra vezette vissza.
A brit szakmai szövetség kimutatása szerint tavaly ötéves mélypontra, 1,52 millióra csökkent a Nagy-Britanniában gyártott autók száma, ami 9,1 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Legutóbb 2013-ban állítottak elő ennél kevesebb személyautót a brit autógyárak.
És a baj a következő hónapokban még nagyobb lehet. A Ford már felkészült arra, hogy elhagyhatja az országot egy megállapodás nélküli Brexit esetén, a Jaguar Land Rover 4500 munkahelyet felszámol, a Nissan máshova viszi az X-Trail modell gyártását, és a Honda is bezárhatja a swindoni gyárát.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.