Gazdaság hvg.hu 2019. február. 22. 14:14

Tarlós István: Nem szélesítik ki a Lánchidat, leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

Örülhetnek az örökségvédők: nem szélesítik ki a kerékpárosok miatt a Lánchidat, marad az eredeti szerkezet, így a világörökségi státuszt sem fenyegeti veszély. A fővárosi földutaknak is befellegzett.

Ön tudta, hogy Budapesten még 225 km-nyi földút van? De nem sokáig, Tarlós István bejelentette, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati pénzből leaszfaltozzák őket négy év alatt. Tarlós István elmondta: első körben 181 földutat 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A fővárosi földutak jelenleg még a budapesti úthálózat több mint öt százalékát teszik ki. Összesen 13 kerület nyert el támogatást, köztük négy ellenzéki, siette Tarlós kiemelni. A munkák március második felében indulhatnak el, és szeptemberben fejeződhetnek be.

Bosszankodhatnak a kerékpárosok, örülhetnek a műemlékesek, örökségvédők: Tarlós István közölte, a közfejlesztési tanács döntött arról, hogy a Lánchíd felújításánál mégsem változik a járda szélessége – korábban ki akarták szélesíteni a zavartalanabb kerékpárosforgalom érdekében, ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Felújítják a híd környékét is. A kivitelezésre vonatkozó ajánlattétel határideje április 26. A híd felújításának nettó kivitelezési ideje 18 hónap.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.