Egy év alatt 11,3 százalékkal nőtt a magyar átlagbér.
2018 decemberében a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a KSH. 2018 egészében a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, mindkettő egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással a KSH szerint.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (608 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (212 000 forint).
Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 219 400 forint volt. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 228 000 forintra becsülhető.
A 2,8 százalékos infláció mellett a reálkereset 8,3 százalékkal emelkedett.
Mellár Tamás, a KSH volt elnöke a HVG-nek januárban levezette, miért lehet valójában kisebb a béremelkedés, mint amit a statisztikai hivatal mér. A módszertanról már korábban is írtunk: egyértelmű, hogy a legtöbben az átlag alatt keresnek, ráadásul épp a rosszabbul fizető kis cégek alkalmazottainak bére nincs is benne az adatokban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.