Gazdaság Lengyel Miklós 2018. december. 11. 10:54

Álmodik a nyomor, a szupergazdagok mindig kibújnak az adóprés alól

A szupergazdagok tavaly több mint 150 olyan házat vagy luxuslakást vettek, melynek értéke meghaladta a 25 millió dollárt. Hongkong, New York és London a listavezető.

A utóbbi ugyan némiképp visszaesett, mégpedig a Brexit miatt, de ez csak az egyik ok. A másik a luxusadó: 2016-ban 12-ről 15%-re emelték a méregdrága ingatlanok adóját Nagy-Britanniában, ahol hihetetlenül szélesre nyílt az olló a szupergazdagok és a szegények között. Míg a szupergazdagok jövedelme az elmúlt évben 8,5%-kal nőtt, addig a közönséges földi halandóké átlagosan 1%-kal.

Minthogy a kontraszt egész Európát jellemzi, ezért javasolta Thomas Piketty, hogy vágják meg a szupergazdagokat a többség érdekében. 800 milliárd euróra tehetne szert így az Európai Unió - állítja az a munkacsoport, melyet a neves francia közgazdász vezetett.

Ki számít manapság szupergazdagnak a globalizált világban?

Az, akinek a vagyona meghaladja az 50 millió dollárt. Őket akarja elsősorban megadóztatni Piketty és az az 50 politikus és szakértő, aki aláírta a kiáltványt, amely felhívás Európa demokratizálására.

Álmodik a nyomor

- véli Piketty tervéről Leonid Bershidsky, a New York-i Bloomberg publicistája, aki azt tanácsolja a jeles francia közgazdásznak, hogy bújjon ki a sárga mellényből, de mielőbb, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék. A szupergazdagok ugyanis részben éppen abból pénzelnek ilyen jól, hogy - hála a globalizációnak - elkerülik az adót. Donald Trump is azzal dicsekedett a választási kampány során, hogy 16 éve nem fizet adó. Korábban az amerikai elnökjelöltek bemutatták az adóbevallásukat, hogy ország világ lássa, milyen becsületesek. Trump ehelyett inkább őszinte volt - és így is nyert. Aztán hatalomra kerülve az első dolga volt az adócsökkentés a szupergazdagok és a multik számára. Pontosan azok kaptak újabb adókedvezményeket, akik szupergazdagok és a jövedelmük amúgy is gyorsan emelkedik, vagyis azok, akiket Piketty és baloldali társai meg akarnak adóztatni.

Könnyű elbújni az adó elől 

Miután Londonban bevezették a luxusadót, két fejlemény forgatta fel a piacot: az egyik az volt, hogy a szupergazdagok kevesebb luxusingatlant vettek. Ennek persze nemcsak a luxusadó volt az oka, hanem a Brexit és még egy apróság: a pénzügyi felügyelet elkezdett érdeklődni a pénz eredete iránt. Sok orosz oligarcha érezte úgy, hogy ez már túlzás, kinek mi köze hozzá, hogy miből vannak dollár milliárdjai? Hiába az orosz oligarcha-aggodalmak,  a feketelisták megszülettek Amerikában éppúgy, mint Nagy-Britanniában. Sokan szupergazdag járhat úgy, mint Roman Abramovics, aki luxusingatlanát Londonban csak azért élvezhetné, mert közben izraeli állampolgár lett. A britek ugyanis visszavonták a vízumát.

Miért fizessek luxusadót, ha bérelni is lehet luxusingatlant?

Erre az egyszerű következetésre jutott a szupergazdagok többsége Londonban. A bérlet azért is jó, mert gyorsan fel lehet mondani, és azután nincsen vele gond. Arra is rájöttek a szupergazdagok, hogy tulajdonképp csak egy vagy két hétig használja a család a londoni kéglit. Például ilyenkor, amikor az indiai, kínai vagy épp orosz újgazdag családok hölgy tagjai karácsonyi bevásárlásaikat intézik Londonban. Különben a ház vagy lakás üresen áll, de fizetni kell a személyzetet, amely korántsem olcsó a brit fővárosban.

Ha baj van, akkor a luxusingatlan kínos bizonyíték lehet

Jó példa erre Carlos Ghosn esete. A világ legnagyobb autós egyesülésének koronázatlan királya most már biztosan rács mögött tölti a karácsonyt Japánban. Hatalmas összegű adócsalással vádolják. Meg azzal, hogy luxusingatlanokat szerzett a Nissan költségére. Rio de Janeiróban áll az egyik ilyen luxusingatlan a tengerparton, melyről mind Carlos Ghosn, mind a Nissan azt állítja: az övé! A bukott uralkodó akkor vette a luxusingatlant, amikor még a Nissan főnöke volt. A japán cég emberei újították fel a lakást Carlos Ghosn hazájában, Brazíliában. A luxusingatlan tele van értékes képekkel és más műkincsekkel. Az adócsalási perben mindez kínos bizonyíték lehet. De ritkaság az, hogy egy szupergazdagot elkapjon az adóhivatal. A többség vígan élvezi a megszerzett vagyont és nem ragaszkodik ahhoz, hogy bárki is annak eredetéről érdeklődjön. Nem véletlen, hogy a szupergazdagok Hongkongot, New Yorkot és Londont kedvelik elsősorban. Ott ritkán éri bántódás a szupergazdagokat, akiknek a száma állandóan növekszik. Nagy Britanniában már majdnem 5000 olyan ember van, akinek a vagyona meghaladja a 38 millió  fontot, vagyis az 50 millió dollárt - írja a londoni Guardian.

zöldhasú
Hirdetés