Gazdaság MTI 2018. december. 07. 11:09

Nincs megállapodás, a kormány dönthet a jövő évi minimálbérről

A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy a következő évi bérekről a szociális partnerek ne tudtak volna megállapodni.

A szociális partnerek nem tudtak megállapodni a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum mértékében, elképzelhető, hogy jövő héten, szerdán a kormány határoz a béremelésről – összegezték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői a csütörtöki tárgyaláson történteket. 

Jelenleg a minimálbér bruttó 138 ezer forint, a bérminimum pedig 180 500 forint. Zs. Szőke Zoltán az ÁFEOSZ-Coop elnöke emlékeztetett, hogy a bértárgyalások kezdetén a munkaadók mindkét bérelemre 5-5 százalékos emelést javasoltak, ezt azonban a szakszervezetek nem fogadták el. A héten, kedden a VKF-en a kormány képviselői nélkül tárgyaltak a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek. Az ülésről a kormányoldal a szociális partnerek kérésére távol maradt – tette hozzá.

A Magyar Idők információi szerint a zárt ajtós tárgyaláson a munkáltatókat képviselő szervezetek a korábbi ajánlatukat módosítva 8-8 százalékos emelést javasoltak, két évre, azaz 2019. január 1-jével és 2020. január 1-jével is vállalták volna a 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést.

Zs. Szőke Zoltán az MTI-nek megerősítette, hogy a szakszervezetek a munkaadók új ajánlatát sem fogadták el.

A szervezet elnöke rendkívül szerencsétlennek nevezte a helyzetet, megemlítve, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy a következő évi bérekről a szociális partnerek ne tudtak volna megállapodni. Most patthelyzet alakult ki, ezért véleménye szerint reális esély van arra, hogy a megegyezés hiányában a jövő szerdán a kormány határoz a kérdésben. Zs. Szőke Zoltán ugyanakkor kiemelte, hogy a munkaadói oldal nem zárkózik el a további tárgyalások elől.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy csak két számjegyű béremelést tudnak elfogadni, ezért javasolták a jövő évi minimálbér 13, valamint a garantált bérminimum 15 százalékos emelését. A szakszervezeti vezető elmondása szerint a munkaadói oldal képviselői úgy érveltek, hogy ajánlatuk nem tudja elérni a két számjegyű tartományt. Kordás László azonban úgy vélte, hogy a magyar gazdaság jelenlegi állapota elbírja az általuk javasolt béremelést. A szakszervezeti vezető sérelmezte, hogy míg az egyeztetéseken a partnerek "befeszültek", és nem tudnak megállapodni, a kormány nem segíti a helyzet megoldását. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.