„Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?” Ezzel a kérdéssel kezdődik a legújabb, családvédelmi nemzeti konzultáció kérdőíve, és nagyon meglepődnénk, ha nem az igenek kerülnének majdnem 100 százalékos többségbe. A sugalmazó kérdésnek annyiban igaza van: a családok támogatása most nem elég arra, hogy eljöjjön a várva várt demográfiai fordulat.

A KSH most adta ki a háztartások életszínvonaláról szóló elemzést, ebben részletesen elemezték a gyerekesek helyzetét is. Az adatokat a statisztikusok idén tavasszal gyűjtötték, és arra kérték a megkérdezetteket, hogy a 2017-es állapotról beszéljenek. Vagyis nézhetjük ezt úgy is: amikor Orbán Viktor a választás után demográfiai fókuszú kormányzást hirdetett, innen indultunk. Van min javítani.

AFP / Sebastian Kahnert

Az adatok azt mutatják: igazán nagy bajban az egyedülálló szülők és a nagycsaládosok vannak, valamint természetesen az ő gyerekeik. Nézzük egy pár életútját, illetve az ehhez tartozó szegénységi kockázatot:

• A kétszemélyes, gyerek nélküli háztartás tagjainak 17,4 százalékát fenyegeti a szegénység. Ebbe a kategóriába persze nemcsak a frissen összeköltözött fiatalok számítanak ide, hanem azok is, akiknek a gyerekei már elköltöztek.
• A két felnőttből és egy gyerekből álló háztartások 16,4 százaléka számít szegénynek. A két felnőttből és két gyerekből álló háztartások körében még alacsonyabb az arány, 12,6 százalék.
• Ha viszont úgy dönt a pár, hogy még egy gyereket vállal, máris sokkal nagyobb arányban szegényednek el: azokban a háztartásokban, ahol két felnőtt legalább három gyerekkel él együtt, 25,5 százalékos a szegénységi kockázat.
• Ennél is sokkal rosszabb lesz az anyagi helyzet, ha a házastársak elválnak, vagy valamelyikük meghal. Ott, ahol egyedülálló szülő neveli a gyerekét vagy gyerekeit, a szegénységi kockázat 40 százalékos.

Vagyis egy vagy akár két gyereket úgy vállalhat a többség, hogy tudja, ennyitől nem fog elszegényedni, de bajba kerül, ha magára marad a gyerekekkel. A harmadik gyerek vállalása pedig akkor is nagy szegénységi kockázattal jár, ha együtt marad a két szülő.

Reviczky Zsolt

Hogy legyen mihez viszonyítani: az egyedülálló szülők szegénységi kockázata 5 százalékponttal magasabb, mint a 8 osztályt végzetteké. Az összes társadalmi csoport közül egyedül a munkanélküliek és a romák körében több a szegény, ott 69, illetve 68 százalékos az arány. Vannak pozitívumok is az adatokban, a 2016-os mutatókhoz képest mindegyikben javulást mért a KSH.

Az is kiderül a KSH adataiból: azokban a családokban, ahol egy szülő neveli a gyerekeket, tavaly átlagosan 69 ezer forint jövedelemből kellett minden családtagnak megélnie havonta, a nagycsaládoknál ugyanez az összeg 71 ezer forint volt. Ha két felnőtt gyerek nélkül él együtt, mindkettejüknek 129 ezer forint jut havonta átlagosan. Itt a jövedelmek közé nemcsak a munkabér számít, hanem minden, az államtól kapott juttatás is.

KSH

Nem csoda, hogy a gyerekvállalási kedv megnövekedésére még várnunk kell. A kormány tavasszal elfogadott egy akciótervet, amely szerint 2,1-re kell növelni 2030-ra az átlagos gyerekszámot – a terv főleg úgy tűnik ambiciózusnak, hogy tudjuk, a teljes termékenységi arányszám most 1,46. 2014 óta egy kivétellel mindegyik évben szinte pontosan ugyanannyi gyerek születik, nagyjából nyolcezerrel kevesebb, mint az előző évtized bármelyik évében. Ráadásul most még elvben az is segítheti a népességnövekedést, hogy azok közül, akik a válság alatt nem mertek gyereket vállalni, ezt még most pótolják, erre az egyszeri hatásra viszont sokáig már nem számíthatunk. Arról nem is beszélve, hogy ebben az évtizedben hatból egy magyar gyerek már külföldön született.

Mindez azért is jelez nagy problémákat, mert ugyan a kormánykommunikáció csak idén erősített rá erre a témára, már 2010 óta ugyanolyan a családtámogatás iránya: az egykulcsos szja-ból kínált adókedvezménnyel főleg a felső középosztály és az elit gyerekvállalását segítik. Ez pedig várhatóan így is lesz, legalábbis ha azok a tervek maradnak, amelyeket a kormány mostanában belengetett. A nagycsaládos anyák szja-mentessége ugyanúgy a felső középosztálybeli nőket segítené, mint ahogy őket támogatta a Diákhitel-tartozás felének (vagy nagycsaládosoknál az egésznek) az elengedése, a családi adókedvezmény, vagy épp a jelzáloghitelből 1 millió forint elengedése. De ezek, ha nem is segítenek, legalább nem ártanak másoknak, nem úgy, mint a csok: az átlagos család csak bukott azon, hogy a kedvezmény megdobta a lakásárakat.

Az főleg a középosztálybeli és a szegényebb anyák helyzetét nehezíti, hogy ha egy nő vissza akarna térni a szülés után dolgozni, akkor szinte esélytelen, hogy részmunkaidőre visszavegyék: az egész EU-ban csak a bolgárok közül dolgoznak kevesebben napi 4 vagy 6 órában, mint itt. Pedig ezekben az adatokban az még nincs is benne, hogy hány embert vesznek fel papíron 4 vagy 6 órára, miközben 8 órát dolgozik naponta.