A cégek nyereségnövekedése már a hatodik egymást követő hónapban lassult októberben.
A kínai ipari cégek nyereségnövekedése már a hatodik egymást követő hónapban lassult októberben, ami részben azt jelzi, hogy mérséklődik az ázsiai ország termékei iránti kereslet, és hogy a Washington és Peking közötti kereskedelmi konfliktusnak érezhető a hatása.
A kínai központi statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy az ipari cégek összesített nyeresége októberben 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és elérte az 548 milliárd jüant (78,86 milliárd dollár, 1 jüan=40,85 forint).
A növekedés kisebb volt a szeptemberi 4,1 százaléknál.
Az év első tíz hónapjában 13,6 százalékkal nőtt a profit éves összevetésben, míg a kilenchavi éves növekedés nagyobb mértékű, 14,7 százalék volt.
A felmérés azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységükből származó éves árbevétele meghaladja a 20 millió jüant.
A kínai ipari cégek tavalyi profitja 2011 óta a legnagyobb mértékben, 21 százalékkal emelkedett, részben a költségcsökkentési intézkedések hatására, valamint az építőipar élénkülése miatt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.