Gazdaság hvg.hu 2018. november. 23. 20:16

Ha még tudja követni: itt a harmadik Brexit-nyilatkozat

A legfontosabb kérdésre még mindig nem sikerült választ találni, így még mindig elképzelhető, hogy vasárnap nem lesz semmi a megállapodásból.

A Brexit feltételeiről szóló 585 oldalas dokumentum és a jövőbeli kapcsolatokat vázoló 36 oldalas tervezet után újabb megállapodástervezet született Nagy-Britannia EU-ból való kiválásával kapcsolatban – írja a Politico. A portál brüsszeli kiadásának birtokába került, bő egyoldalas dokumentum a vasárnapi Brexit-csúcs előtti két  rendezendő vitás pont közül csak az egyikkel foglalkozik, a halászati jogok kérdésével.

Több ország azt szeretné elérni, hogy az uniós halászok továbbra is használhassák a brit felségvizeket, a második dokumentum ezzel foglalkozó részét pedig nem találták elég meggyőzőnek. A mostani nyilatkozatban az szerepel, hogy az új viszony kialakításakor az alap a mostani kölcsönös szabadság és kvóta legyen, és erről jóval az elvileg 2020 december 31-ig tartó átmeneti időszak vége előtt megegyeznek a felek.

A mostani nyilatkozat tartalmaz egy olyan mondatot is, amely szerint az Európai Tanács – vagyis az uniós tagországok vezetői – „továbbra is biztosítják a szükséges politikai irányítást” a kiválásról szóló megállapodás 585 oldalon sorolt tételeinek megvalósítása érdekében.

Egy másik fontos kérdésben még mindig nem született megoldás. A spanyol kormány azt szeretné elérni, hogy a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások során a Gibraltárral kapcsolatos kérdéseket csak a madridi vezetés jóváhagyásával zárhatják le. Ha erre nem kap garanciát, kész megvétózni a vasárnapi megállapodást is.

A Politico forrásai szerint a kérdésről kétoldalú tárgyaláson születhet döntés a brit és a spanyol kormány között. Ez is magyarázat lehet arra, miért is megy Theresa May brit miniszterelnök szombaton Brüsszelbe, hogy találkozzon Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével.

(Politico)

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.