Gazdaság hvg.hu 2018. november. 15. 16:42

500 milliárd forint visszafizetésével fenyegethetik az önkormányzatokat

Önállósága újabb megkurtításának tartja számos önkormányzat az uniós pályázati előlegek kincstárba terelését. A pénz elveszhet, ha a projektek kifutnak a határidőből.

„A Magyar Államkincstár előtt fogok tüntetni, bedobom a slusszkulcsot” – jelentette ki Bosnyák András, Martonfa polgármestere. A baranyai falu egyike annak a kétszáznak, amelynek az uniós pénzből kapott falubusszal kapcsolatos regisztrációs baki miatt vissza kell fizetnie a támogatást, különben nem kapja meg a falugondnoki szolgálat fenntartására szolgáló állami normatívát – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában.

„Groteszk és meglepő volt, ahogyan 2016-tól szinte rátukmálták az önkormányzatokra az előlegeket” – emlékszik vissza Nagy Sándor szegedi alpolgármester. Így viszont azzal kérkedhetett a kormány, hogy nagyon jól áll az uniós pénzek elköltésével. Csakhogy veszélybe kerültek a projektek. Ha ugyanis egy program kicsúszik a hároméves határidőből, akkor törlik, a pénz pedig visszajár az Európai Uniónak, függetlenül attól, hogy addig mennyit költöttek el belőle.

„Nagyságrendileg 500 milliárd forintról beszélünk. A pályázatok zömét 2015–2016-ban tervezték meg, az akkori árakon. A szerződéseket jellemzően 2017-ben kötötték, a közbeszerzéseket sok esetben még ki sem írták. A kivitelezői árak közben 30–50 százalékkal emelkedtek, ezért a megítélt támogatásokhoz jelentős pénzeket kell hozzátenni, de elegendő saját ereje csak az önkormányzatok 20 százalékának van” – összegzi a kritikus helyzetet Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.

HVG
zöldhasú
Hirdetés