Gazdaság Lengyel Miklós 2018. november. 13. 10:29

Macron jól felhúzta Trumpot az európai fegyvereket Európának tervével

Heves vita bontakozott ki Trump és Macron között a közös európai hadseregről. A francia elnök kerek-perec kijelentette: olyan közös európai hadsereg kell, amely - ha kell- Oroszországgal, Kínával, de az Egyesült Államokkal szemben is megvédi Európát.

Súlyos sértés- így kommentált Twitteren Donald Trump, aki amerikai fegyvereket akar eladni mindenkinek. Neki viszont a CNN televízióban Fareed Zakaria műsorában azt üzente a francia elnök: Trumpnak igaza van, az európaiaknak valóban többet kell költeniük a hadseregre, de nem azért, hogy amerikai fegyvereket vásároljanak, hanem azért, hogy vegyenek európait.

Franciaország Európa egyik legnagyobb fegyverexportőre 

Erre a fontos tényre a Politico című brüsszeli lap hívta fel a figyelmet, amely pedig általában nagy híve Emmanuel Macron-nak. A francia államfő szponzorai között ott vannak a francia fegyvergyárak, amelyek örömmel üdvözölnének egy közös európai hadsereget, amely nem amerikai fegyvereket vásárol, hanem például franciát. Macron elnök nagyon is komolyan veszi ezt a szerepét is:

A De Gaulle repülőgéphordozó fedélzetéről nyilatkozik a legnézettebb francia televíziónak 

Trump amerikai fegyvereket, Macron pedig franciákat akar eladni az európai hadseregeknek, melyek elszántan fegyverkeznek, miközben senki sem tudja: ki vagy mi fenyegeti valójában Európát. A NATO főtitkára, aki a Deutsche Wellenek nyilatkozott úgy igyekezett feloldani a konfliktust, hogy kell európai hadsereg, de a NATO-n belül. Az észak-atlanti szervezet most van túl egy nagy hadgyakorlaton Skandináviában, ahol 50 ezer katona mutatta meg Putyinnak, hogy készek megvédeni a határokat. 

Aki hisz az orosz fenyegetésben, az amerikai fegyvereket vásárol

Norvégia, Lengyelország, Románia és a balti államok Amerikában bíznak és nem egy közös európai hadseregben. Ezért több milliárd dollár értékben vásárolnak amerikai fegyvereket. Lengyelország egyenesen 2 milliárd dollárt ajánlott Donald Trumpnak, hogy állomásoztasson tartósan komoly amerikai erőt a keleti határ közelében.
A hadiipar óriási lendületet adhat a lassuló gazdaságnak 

Franciaország gazdasági növekedése egyre lassul, az életszínvonal stagnál, Macron elnök népszerűsége a mélyponton. Ebben a helyzetben a fegyverek exportja kiutat jelenthet. Donald Trump első elnöki útja is Szaúd-Arábiába vezetett, ahol 150 milliárd dollár értékű fegyverüzletet hozott tető alá. Ekkora pénzt az európai szövetségesektől nem remélhet, de a kicsit is meg kell becsülni, hiszen az amerikai konjunktúra sem tart örökké.

A Dassault informatikai cége ma már több pénzt hoz, mint a fegyverek

Az informatikai forradalom a hadiiparból indult, ezért is van az Egyesült Államoknak szinte behozhatatlan előnye. Erre Franciaországban is rájöttek, a legnagyobb fegyverexportőr, a Dassault immár informatikát is exportál. Emmanuel Macron épp arra alapozná a szuverén Európát, hogy egységes gazdasági és katonai rendszerben versenyképes lehetne akár az Egyesült Államokkal is. Egy-két dolog persze még hiányzik: európai egység sehol sincsen, bár Magyarország például támogatja a közös európai hadsereget. "Mi azt mondjuk a magyaroknak, lengyeleknek és finneknek, hogy a közös európai hadsereg megvéd titeket!"- mondta Emmanuel Macron a Global Public Square-n a CNN televízióban.

Nem a távoli jövő ábrándja a közös hadsereg éppúgy, mint az eurozóna nagy reformja?

Emmanuel Macron ambiciózus terveiből eddig vajmi kevés valósult meg. A nagy reformokhoz ugyanis pénz kell meg politikai támogatás. Macronnak egyik sincs. Franciaország még mindig magas államadóssággal küszködik, a költségvetési hiányt még most sem képesek kordában tartani. Amikor Macron első költségvetésében pénzt vett el a katonáktól, akkor a vezérkari főnök lemondott. Pénz nélkül a haderőreform sem megy.

Európában Németország nélkül nem lehet közös programot csinálni, de Macron partnere, Angela Merkel kancellár meggyengült. Nem reformokon gondolkodik, hanem a túlélésen. Ilyen feltételek között nehéz lesz a francia elnöknek valami biztatót mondani a Charles de Gaulle repülőgéphordozó fedélzetéről. Pedig a közvélemény erre vár. Szép szavak biztosan lesznek: a CNN nézői megtudhatták, hogy Macron patrióta míg Trump nacionalista. Macron szerint ez azt jelenti, hogy Trumpot csak Amerika érdekli, és mindenki másra fütyül. A francia elnök ezt nem teheti meg, mert Franciaország önmagában nem versenyképes a világban. Csakis Európa lehetne az, de ehhez valamilyen megvalósítható program és támogatók kellenének. Egyelőre mindegyikből hiány van. (Via Politico, CNN, Deutsche Welle)

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.