Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 20. 09:30

326 ezer forintos átlagkeresetet mért a KSH

Átlagosan 225 ezer forintot vittek haza a magyarok.

Idén júliusban a bruttó átlagkereset 326 700 forint volt, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedést a KSH a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelésével, valamint az állami keresetrendezéssel magyarázza.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 300 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forintra becsülhető.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (613 500 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (208 600 forint).

Mivel az infláció 2,5 százalékos volt, mindez azt jelenti, hogy a reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett.

Az átlagkeresetbe a teljes munkaidőben legalább 5 embert foglalkoztató cégek, valamint a költségvetési szféra adatai számolják bele, vagyis a legkisebb vállalatok dolgozói nincsenek benne az átlagban. Az sem derül ki ebből a számból, hogy mennyit keres a legtöbb magyar – az MNB korábban úgy számolt, hogy a mediánbér, amennyinél a dolgozók fele többet, fele kevesebbet keres, nagyjából 70 ezer forinttal van az átlagbér alatt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.