Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 17. 13:43

Csoportos leépítés nincs, a dolgozók 10 százalékának mégis másik munkát ajánlanak

Érdekes megújulás zajlik az Állami Számvevőszéknél.

Mintegy 60 fő tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembert – munkavállalót ajánl fel az Állami Számvevőszék a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében, főleg Budapesten, az üzleti szféra számára

– egy korábbi parlamenti ülésen mondta ezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Domokos Lászlót ezután levélben kereste meg a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hogy tájékoztatást kérjen a tervezett leépítésekről. Arra voltak kíváncsiak, hogy

  • az ÁSZ csoportos létszámleépítést, vagy munkavállaló cserét hajt-e végre?,
  • hogyan változott az ÁSZ által ellátandó feladatok mennyisége  az elmúlt időben?.

Az mfor.hu szúrta ki a számvevőszék válaszát. Eszerint jelenleg sem csoportos létszámleépítést, sem munkavállaló cserét nem hajtanak végre. Ugyanakkor felhívták a figyelmet az ÁSZ elnökének parlamenti expozéjában elhangzottakra, amely szerint a szervezetnél jelenleg technológiai és módszertani megújulás zajlik, ennek részeként tesz az ÁSZ a munkavállalók mintegy 10 százaléka részére együttműködési és elhelyezkedést támogató ajánlatot. Az ajánlat valamennyi érintett esetében egyedi, személyre szabott, az egyéni igényeket, érdekeket is figyelembe veszi, így annak tartalmáról általános, valamennyi érintett vonatkozásában érvényes tájékoztatás nem adható – írták.

Kiderült még, hogy az egyeztetések jelenleg is zajlanak, a számvevőszéknél hosszú folyamatra számítanak, és a munka hatékonyságának és eredményességének javítását várják ettől az intézkedéstől.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.