Egyelőre csak súrlódások vannak Kína és az Egyesült Államok kereskedelmében, de ezek is gondot okozhatnak a munkaerőpiacon- –mondta Kína új pénzügyminisztere, aki először adott exkluzív interjút a külföldi sajtónak, amióta márciusban kinevezték.
A 62 éves Liu Kan a Reutersnek elmondta, hogy a pekingi vezetést elsősorban az aggasztja, hogy az amerikai védővámok miatt csökkenhet az export és növekedhet a munkanélküliség. Amióta júniusban megkezdődött a fenyegetőzés Washingtonban, 4,8%-ról 5,1 %-ra növekedett a munkanélküliség az 1,4 milliárd lakosú országban.
A kereskedelmi tárgyalások Washingtonban eredménytelenül értek véget csütörtökön – ahogy ezt Trump elnök meg is jósolta pár nappal korábban. Mi nem akarunk kereskedelmi háborút, de megvédjük az érdekeinket – hangsúlyozta Kína pénzügyminisztere. Aki azt is elárulta, hogy milyen csodafegyvert vet be Peking a gazdasági problémák megelőzésére:
1 trillió jüant – 145 milliárd dollárt fektetnek az infrastruktúra fejlesztésébe
Ezt úgy oldják meg, hogy a központi kormányzat, a tartományok és a városok kötvényeket bocsátanak ki, melyek az új építkezéseket finanszírozzák. Hasonló megoldást alkalmazott Peking a nagy 2008-2009-es pénzügyi válság idején, amikor ezzel a módszerrel sikerült megőrizni nemcsak Kína gazdaságának egyensúlyát, de fenntartani a dinamikus növekedést, amely az egész globális gazdaságot segítette a nehéz időkben, amikor a legtöbb országban visszaesés volt.
A Reuters tudósítója nem tette fel a kérdést, de mi lesz így Kína pénzügyi egyensúlyával? A ketyegő hitelbombával? A Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt azzal bízta meg Liu Ho miniszterelnök-helyettest, hogy hatástalanítsa a hitelbombát, amely ott ketyeg a kínai gazdasági csoda alatt. A Harvard egyetemen végzett pénzügyi főnök meg is kezdte a rendcsinálást a pénzügyekben, de akkor jött Trump, és minden megváltozott. Pekingben ma sem értik, hogy az év elején a Tiltott városban vendégeskedő Trump miért váltott hirtelen a kereskedelmi harcos hangnemére. Valószínűnek tartják, hogy a novemberi választásokon akar nyerni. A Kína ellenes jelszavak ugyanis választási kampányában 2016-ban is sok szavazót hoztak. Aztán ahogy Trump bejutott a Fehér Házba elfeledkezett erről.
Floridában találkozott Hszi Csin-ping elnökkel, majd idén Peking díszvendége volt. Semmi sem utalt a közelgő viharra. Most viszont már a 100 milliárd dollárt meghaladja a kölcsönös büntetőintézkedések vagy fenyegetések mértéke – emlékeztet rá a Reuters. Trump már 500 milliárd dollárról is beszélt – időkorlát nélkül.
Mit lép erre Kína?
A pekingi pénzügyminiszter már beszélt arról, hogy átfogó infrastrukturális programot indítanak a belső piac fellendítésére. De mi van azzal a kereskedelmi csodafegyverrel, amelyet néhány amerikai lap pendített meg: elkezdik büntetni az USA cégeit Kínában?
Maximálisan igyekszünk elkerülni, hogy a nálunk működő külföldi vállalkozásoknak károkat okozzunk
– mondta erről a kínai pénzügyminiszter a Reutersnek. Ez igen diplomatikus válasz, ugyanis mindenki tudja, hogy a kínaiak százféle módon tudnak kellemetlenkedni egy külföldi cégnek – ha akarnak. A hatóságok nagyon megnehezíthetik valakinek a dolgát – hogyha úgy érzik, az illetőnek szüksége van egy kis leckére. Pekingben egyelőre kivárnak, hiszen tisztában vannak az Egyesült Államok jelentőségével. A pekingi pénzügyminiszter óvatos nyilatkozata azt jelzi: Kína otthon keresi elsősorban a megoldást a kereskedelmi háborúra.
Rövid távon eddig ez jól működött, de a hitelbomba egyre csak ketyeg. A munkanélküliség továbbra is fenyegető veszély. Az egytrillió jüan értékű infrastruktúra-fejlesztő program inkább előremenekülésnek látszik, mint valamiféle stratégiának. De hát hogy lehet hosszú távú stratégiát kidolgozni Pekingben, ha olyan partnerrel kell együtt játszani a globális gazdaságban, mint Donald Trump, aki teljes nyugalommal állítja mindannak az ellenkezőjét, mint amit az előző napon még hivatalos álláspontnak nyilvánított.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.