Egyre feszítőbb a munkaerőhiány a mezőgazdaságban. Kevesen állnak gépésznek, a szakmát még mindig olajosnak, alantasnak tartják.
Tízből kilenc gazdaság szakemberhiánnyal küzd a mezőgazdaságban – olvasható a keddi Népszavában. A lap a gépforgalmazó Axiál Kft. marketingigazgatóját, Umenhoffer Pétert idézve arról ír, hogy az iskolapadból évente az ágazat által igényelt ötezer végzősnek csak kevesebb mint tizede kerül ki. A mezőgépészet megítélése az elmúlt harminc év során alig változott. A szakmát még mindig olajosnak, elavultnak, alantasnak tartják, sok fizikai munkával és alacsony fizetéssel.
A felmérések szerint a szektor elöregedett. Az átlagéletkor 50 év fölötti, az iskolázottsági átlagszint ugyanakkor alacsony. A mezőgazdasági járművek kezelői így gyakorta hibásan használják és tönkreteszik az új gépeket.
A Mezőgazdasági Eszköz és Gépforgalmazók Országos Szövetsége Legyél te is mezőgépész! néven iskolások számára 11 pontból álló képzési és karrierprogramot állított össze. De a szakértő szerint még akkor is legalább 20 évbe telik az ágazati munkaerőhiány lefaragása, ha most sikerül a fiatalokat "megszólítani".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.