Vállalkozás hvg.hu 2018. augusztus. 17. 05:24

Egyre kevesebb a takarító

Legalább 20 százalékos a munkaerőhiány az ágazatban, a Magyar Tisztítás-technológiai szövetség 2200 forintos minimumórdíjat szeretne.

Nem csak a pedagógusból és egészségügyi dolgozóból van kevés: a Világgazdaság szerint egyre nagyobb problémát jelent a munkaerőhiány a takarítóágazatban is. Takarítóból legalább 20 százalékkal kevesebb van, mint kellene, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség elnöke szerint itt is a bérek miatt fogynak el az emberek: sokaknak már a 180 ezres fizetés sem elég csábító, hiszen Ausztriában akár 1300 eurót (408 ezer forint) is kapnak a munkáért.

A szervezet azt szeretné elérni, hogy a 2200 forintos órabér legyen a mérvadó az idei megállapodások során, az elsők szerint ugyanakkor a megrendelők nehezen tolerálják az áremelkedést. Paár Zoltán szerint ugyanakkor nem csak a fizetésekkel van gond: komoly problémát jelent az egyéb iparágak elszívó ereje is.

A lap szerint tavaly 4645 vállalkozás foglalkozott takarítással Magyarországon, együttes árbevételük meghaladta a 170 milliárd forintot. 2013-ban még 650-nel több társaság osztozott a 40 milliárddal kisebb forgalmon.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.