Gazdaság hvg.hu 2018. augusztus. 02. 18:35

Szabályozhatja Brüsszel a tetoválást

Nem nagyon vizsgálták még, mi kerül a bőr alá, azt sem, hogy milyen veszélyekkel járhat a szervezet számára.

Szabályozni akarja az Európai Bizottság a tetoválást – erről a Politico brüsszeli kiadása ír. A testület természetesen nem azt akarja megmondani, ki mit varrathat magára, inkább azt elégelte meg, hogy a szalonokban használt anyagok esetében semmilyen előírásnak nem kell megfelelni.

A szabályozást az Európai Vegyészeti Ügynökség (ECHA) szorgalmazná, ám a cikk szerint ez nem lesz olyan egyszerű. Az iparág ugyanis nagyon szétaprózott annak ellenére, hogy ma már az európaiak 12 százaléka visel tetoválást, a festékgyártók pedig általában nem speciálisan nekik készítik a termékeiket. Az EU kutatóintézete, a JRC 2016-ban tett közzé egy tanulmányt, amelyből az derült ki, hogy a festékeknél használt pigmenteket alapvetően textilek, járművek és műanyagok festéséhez fejlesztették ki – írja a Politico, amely idéz egy svéd tanulmányt is, amelyik arra jutott, hogy a vizsgált 34 festékből 12 tartalmazott túl nagy koncentrációban a szervezetre káros anyagokat.

A festékek bőrre gyakorolt hatását korábban nem is vizsgáltak. Sőt, azt sem, hogy a tetoválás milyen hatással van az emberi szervezetre, vannak-e például rákkeltő kockázatai a tinta befecskendezésének.

Az ECHA tavaly év végén tette közzé a festékek vizsgálatának eredményeit, négyezer anyagot ellenőriztek, maga a vizsgálati anyag pedig 500 oldalra rúg. Ez alapján küldi majd el a hivatal javaslatait a bizottságnak, amelynek három hónapja lesz, hogy döntsön arról, szigorít-e

A festékgyártók amiatt aggódnak, hogy a jövőben felelőssé tehetik őket, ha egy tetoválás problémát okoz valakinek. Nem véletlen, hogy a világ egyik legnagyobb vegyianyaggyártója, a BASF nyilatkozatban közölte, hogy sem közvetlenül, sem közvetetten nem értékesíti termékeit tetoválók számára – ez persze nagyjából nem jelent semmit.

(Politico)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.