Gazdaság hvg.hu 2018. május. 17. 12:13

Heves megye után Szabolcsban is regisztrálták az afrikai sertéspestist

Ezúttal szó sincs eldobott migránsszendvicsről, a Nébih egy Kárpátaljáról átvándorolt, fertőzött vaddisznóra gyanakszik.

Szerdán az ukrán határ melletti Tiszakerecseny határában is az afrikai sertéspestis vírusát mutattak ki egy elhullott vaddisznóban – írja honlapján a Nébih. Ennek következtében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jókora részét is fertőzött területnek nyilvánították.

Eddig hét vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist, mind Heves megyében, most először jelentettek esetet más megyéből.

A legvalószínűbb, hogy Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra a fertőzés, írja a Nébih honlapján. De sosem lehet tudni. Nagy István új agrárminiszter elhíresült mondata szerint az afrikai sertéspestis úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely megette és megbetegedett tőle.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a sertésekre viszont annál inkább. A hatóság szigorúan lép fel a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. A Nébih ezért felhívja minden állattartó figyelmét, hogy akadályozza meg, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek, illetve a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszer-hulladékkal ne etesse. Továbbá ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot.

Az állategészségügyi hatóság, az országos főállatorvos utasítására kiemelten ellenőrzi a komoly kockázatot jelentő élőállat-szállításokat. Az utóbbi időszakban 10 ellenőrzés alkalmával mintegy 1000 malacot kellet leölni, mert nem volt megállapítható a származásuk vagy állategészségügyi állapotuk.

Az afrikai sertéspestis súlyos károkat okozhat a hazai sertéságazatnak, sok ország már most betiltotta a magyarországi húsimportot.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.