Gazdaság hvg.hu 2018. május. 12. 20:16

Bezuhantak a Mészáros-lapok, vidéken sem kell annyira a propaganda

Jelentősen csökkent a kormánypárti tulajdonosokhoz került megyei újságok példányszáma. Az adatokról beszámoló Népszava szerint sok újságíró menekülne a szerkesztőségekből, de vidéken szinte lehetetlen nem kormánypárti médiumnál elhelyezkedni.

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) adatai szerint az olvasók jelentős része elfordult a megyei lapoktól, amelyek többsége egy-másfél év alatt elveszítette előfizetőinek ötödét-tizedét. Ugyanakkor a kormánypárti körök kezébe került megyei lapok a tulajdonosváltás után azonnal elképesztő értékű állami hirdetést könyvelhettek el, anyagilag tehát nem lehetetlenült el a működésük.

A Népszava ismertetése szerint a legnagyobb arányú veszteséget a korábban az Axel Springerhez (AS) tartozó Heves Megyei Hírlap könyvelhette el, amelyet 2016 októberétől tavaly év végéig minden ötödik olvasója hagyott el, s utolsó auditált példányszáma már a 7800-at sem érte el. A második legnagyobb veszteség az egykor a Pannon Lapok Társasága (PLT) által kiadott Dunaújvárosi Hírlapé, amelyet 14 százalékkal kevesebben vásároltak 2017 végén, mint a tulajdonosváltás előtt, a harmadik pedig a Somogyi Hírlapé, amely 15 hónap alatt több mint 2000, vagyis 13,6 százaléknyi előfizetőt bukott.

A 16 megyei lap közül 11 példányszám-vesztesége meghaladta a 10 százalékot, s csak a három Pecina-újság, az Észak-, illetve Kelet-Magyarország, valamint a Hajdú Bihari Napló adatai felelnek meg a nyomtatott sajtó fokozatos visszaszorulásából adódó darabszám-csökkenésnek. Ezzel szemben a Mészáros-féle Mediaworks minden egyes megyei lapja legalább tíz százalékos példányszám-esést könyvelhetett el: a hajdani AS-újságok esetében ez 1000-2700 darabot jelentett mínuszban. Ennél sokkal látványosabb az egykori PLT-lapok vesztesége, amelyek magasabb induló példányszámból sokkal nagyobbat zuhantak, hiszen 3500-5000 kevesebb fogy belőlük.

- Sokszor sírni lenne kedvem, milyen anyagok jelennek meg az enyémek mellett – idézett a Népszava egy hajdani Axel Springer-lapnál dolgozó újságírót. Szerinte nincs szükség véleményre, gondolatra, a politikáról csak bizonyos vonalak mentén lehet írni, s a kampányban például szinte minden anyagba bele kellett valahogyan építeni a migránsozást. „A kormánypárti politikusoktól jönnek az ilyen-olyan igények, tele van velük az újság, csak a szépet és jót lehet leírni, nem lehet kritizálni, szóvá tenni a visszásságokat. A többség legszívesebben felmondana, hiszen tudják, ez nem újságírás, hanem propaganda-gyártás, csak éppen vidéken a sajtóban nincs hová átmenni, ugyanis a helyi lapok, rádiók és tévék jellemzően az önkormányzatok, vagyis szintén a kormánypártok kezében vannak” – mondta az újságíró.

zöldhasú
Hirdetés