Elmaradtak a magyar számok a várttól. Az ipar jó teljesítményét ugyanakkor nem szabad adottságnak venni.
Februárban az ipari termelés naptárhatástól megtisztított volumene 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, némileg elmaradva a 4,3 százalékos piaci várakozástól. Fontos azonban hozzátenni, hogy különösen széles volt az előrejelzések skálája. Mindezzel folytatódott a 2017 eleje óta megfigyelt lassuló trend. ”Nem olvasnánk bele túl sokat a gyengébb teljesítménybe, tekintettel arra, hogy az ipar jó teljesítményét nem szabad adottságnak venni, különösen nem itthon, ahol igen komoly volatilitást mutatnak a havi teljesítmények” – mondta Virovácz Péter, az ING elemzője.
A dinamikát tekintve a visszaesést elsősorban az erős bázishatás magyarázza, hiszen tavaly februárban minden idők egyik legmagasabb hó/hó növekedését regisztrálta az ipar. Mindemellett pedig a német ipari teljesítmény vártnál jóval gyengébb adata közvetetten szintén negatívan érinthette a szektort.
„Tekintettel arra, hogy a KSH előzetes adatkommentárja semmiféle információt nem tartalmazott, csak találgatni tudunk, milyen szektorok állhatnak a lassulás mögött” nyilatkozta a szakember. Mivel tavaly februárban elsősorban a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás, valamint a gép, gépi berendezés gyártása nőtt kiemelkedő ütemben, itt jelenhetett meg a magas bázis, miközben ezt nem tudta ellensúlyozni a várhatóan átlagos ütemű bővülés az elektronikai és az autóiparban.
A következő hónapokban az új kapacitások folyamatos beindulásával egy gyorsuló ipari termelési trend alakulhat ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.