Gazdaság hvg.hu 2018. március. 23. 10:44

Jönnek a választások, megugrott a kormányzat adóssága

Ennyit arról, hogy nincs választási költségvetés.

Januárban 344, februárban pedig 235 milliárd forinttal nőtt a központi kormányzat bruttó, nem konszolidált adóssága – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása alapján az Mfor.

2018 első két hónapjában összesen 579 milliárd forinttal ugrott meg a tartozásállomány, ami a korábbi évekhez képest kiemelkedőnek tekinthető. Ennél nagyobb mértékben ugyanis a legutóbbi választási évben, 2014-ben nőtt ugyanezen időszak alatt az adósság. Igaz, akkor majdnem 1400 milliárd volt a két hónap alatt összehozott növekmény.

Február végére a központi kormányzat adóssága ezzel történelmi csúcsra, 27 325 milliárd forintra emelkedett. A kormány mostani ciklusa alatt összegét tekintve 2738 milliárd forinttal nőtt a költségvetés adóssága, pedig Orbán Viktor pár éve még arról beszélt, nem csak az adósság GDP-hez viszonyított arányát kellene csökkenteni, de magát az adósságot is.

Más kérdés, hogy az első két hónapban a költségvetés adósságának növekedése a GDP-arányos államadósságot is megemelte tavaly év végéhez képest. Az Mfor számításai szerint államadósság-ráta 73,6 százalékos lett volna február végén szemben a 2017 végi 72,1 százalékkal.

Az Eximbank 720 milliárdos adósságát is figyelembe véve még ennél is nagyobb lehet a teljes államháztartási tartozás: a tavaly év végi 74 százalék mostanra 75,5 százalékra emelkedhetett.

(Mfor)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.