Gazdaság hvg.hu 2018. február. 08. 11:11

Tenger alatti alagutat tervez az Angry Birds alapítója Helsinki és Tallinn közé

Fél óra alatt lehet majd a világ leghosszabb tenger alatti alagútján az egyik fővárosból a másikba jutni.

A finn és az észt kormány megbízásából készült megvalósíthatósági tanulmány szerint a helsinki és a tallinni repülőteret összekötő, 103 kilométeres vasúti alagút 2040-re készülne el 13-20 milliárd eurós költséggel, uniós támogatásból – írta a BBC.

Az új Csalagúton fél óra alatt lehetne eljutni az egyik fővárosból a másikba, és lenne egy leágazás a Varsóba vezető vasútvonalhoz is. Az alagút ötlete azért vetődött fel, mert Helsinkiben és környékén észtek tízezrei dolgoznak, a finnek viszont turistaként látogatnak szívesen Tallinnba. A Finn-öblöt jelenleg hajón szelik át az utasok, ez másfél-két órát vesz igénybe.

A két főváros összekötésének ötlete nem új, 1871 óta van szó róla. Január közepén a finn Peter Vesterbacka, az Angry Birds nevű játék fejlesztője is egy előállt egy tervvel: ő 15 milliárd dollárra becsüli a költségeket, és kínai befektetőket keres. A finn és észt kormány terveihez képest gyorsabban, öt éven belül valósítaná meg az alagutat. Vesterbacka PwC-től rendelt tanulmánya szerint a beruházás 37 év alatt térülne meg – írta a BuzzFeed.

Vesterbacka szerint a döntés egy konferencián fogalmazódott meg benne, ahol rögtön oda is lépett a védjegyének számító piros kapucnis, Angry Birds-ös kapucnis pulóverében a finn külügyminiszterhez, Marina Kaljurand-hoz, akivel korábban sosem találkoztak, és a következő párbeszéd zajlott le közöttük: „Épp most döntöttük el, hogy építünk egy csalagutat.” – „Pontosan kicsoda az a mi?” – „Én és a barátaim. Ott ülünk annál az asztalnál.” Az eleinte szkeptikus Kaljurandot állítólag meggyőzte a baráti kör tőkeerőssége, a tárgyalások elkezdődtek.

Azt azonban nem tudni, mikorra születhet döntés arról, hogy Vesterbacka segítségével és kínai pénzből, vagy uniós forrásokra támaszkodva kezdik el az építkezést.


 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?