Gazdaság hvg.hu 2018. január. 25. 12:04

Miért keres többet egy aldis pénztáros, mint egy egyetemet végzett közalkalmazott?

Több mint bruttó százezer forinttal kevesebbet keres egy Aldi-pénztárosnál egy egyetemet végzett, PhD-vel rendelkező kezdő közalkalmazott.

Aki eljut a doktoriig, az pontosan ugyanannyi kezdő fizetést, bruttó 180 500 forintot kaphat, mint az, akik közalkalmazottként alapfokú iskolai végzettséget igénylő, de szakképesítéshez kötött munkakörben helyezkedik el. A versenyszféra pedig óriási előnyben van, egy pénztáros 300 ezer forintos bruttó bérét a közalkalmazottak közül csak a 60 év körüli, tudományos munkát végző, egyetemi doktorátussal rendelkezők érhetik el – olvasható az e heti HVG-ben.

Bár a költségvetési szférában a múlt év első 11 hónapjában 314 800 forint volt a bruttó átlagkereset, a közalkalmazotti bértábla alapján ezt gyakorlatilag senkinek sem volt lehetősége elérni. A közszféra átlagát azok húzták fel, akiknek a bérét a szakmai életpályamodell-szabályok szerint számfejtik – ilyenek például a kormánytisztviselők.

A kormány nem hajlandó változtatni a közalkalmazotti bértábla 2008 óta változatlan illetményalapján. Míg a minimálbért és a garantált bérminimumot évente emelték, az illetményalapokhoz nem nyúltak. Hivatalosan tehát ezek a dolgozók még a bérminimumot sem kereshetnék meg, de hogy ez a szégyen ne essen meg, törvényben szabályozták, hogy aki a bérminimum alatt keresne, annak a fizetését eddig a szintig ki kell egészíteni.

A bérkiegészítés viszont felborítja a rendszer belső logikáját: az alapfokú végzettségű kezdők nemcsak a legfelső fizetési osztályba tartozó kezdőkhöz hasonló fizetést kapnak, de ez szülte azt az anomáliát is, hogy a fizetési osztályok felében a kezdőknek ugyanannyi bér jár, mint a nyugdíj előtt állóknak.

Részletek az e heti HVG-ben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Minden hír a koronavírus-járványról
Élet+Stílus Vándor Éva 2021. március. 08. 09:35

Harry és Meghan: ez a bosszú inkább keserű volt, mint édes

Harry herceg és Meghan Markle Oprah Winfrey-nek adott interjúja több címlapra kívánkozó állítással is szolgált, és a maga jól megkomponált nyersességében engedett betekintést egy diszfunkcionális család életébe. A Buckingham-palotában nem lesznek boldogok.