Gazdaság Lengyel Miklós 2018. január. 16. 10:22

Bloomberg: Hiába teljesít jobban Románia, a románok nem lettek gazdagabbak

Lemondott Mihai Tudose miniszterelnök, aki korábban gazdasági miniszter volt. Bukását a politika okozta, nem a gazdaság. A kormányzó szociáldemokrata párt vezére már korábban megvonta tőle bizalmát. Liviu Dragnea maga nem lehet miniszterelnök, mert választási csalás miatt jogerősen elítélték.

A Bloomberg cikke szerint a baloldali kormány igyekszik megvásárolni a választókat: emelik a béreket az állami szférában és csökkentik az adókat. Az EU már figyelmeztette Bukarestet, nem tudja majd tartani a költségvetési deficitet, ha ilyen iramban költekezik. Egyelőre még megy a szekér. De a New York-i Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy mindennek meglesz a böjtje. Románia gazdasági növekedése a leggyorsabb volt az egész Európai Unióban. Idén is 4,4%-os GDP-gyarapodás várható. Csakhogy a románok nem lettek gazdagabbak, mert hitelben éltek és élnek. Abban bíznak, hogy az alacsony kamatok mindörökké kitartanak. Pedig az infláció már elkezdett növekedni – decemberben 4,5% volt. A jegybank óvatosan hozzákezdett a kamatok emeléséhez.

Miből fognak törleszteni Románia polgárai, akik könnyen adósságcsapdába kerülhetnek? A Bloomberg érdekes kimutatást közöl arról, hogy a román átlagpolgár nettó vagyona nem emelkedett, pedig a gazdasági növekedése a leggyorsabb volt az Európai Unióban. Ez több okkal is magyarázható: egyrészt a lakosság jelentős része olyan szegény, hogy épphogy megél. Nem gondol a jövőre, mert semmit sem tud félretenni. Románia továbbra is az EU második legszegényebb országa Bulgária után. A második ok az, hogy az ingatlanárak magasak Romániában. Kolozsváron például drágábbak a lakások, mint Budapesten. Ez hatalmas hitelfelvételt jelent a bérekhez képest, így az adósok könnyen ráfázhatnak, hiszen a hitel nem más, mint negatív vagyon.

A harmadik ok az adócsalás és a feketegazdaság jelenléte Romániában, ahol ezek a jelenségek valószínűleg a csúcson vannak az egész EU-ban. A korrupcióellenes ügyészség évek óta működik, de a politika gyakran bezavar a munkájába. A kormányzó szociáldemokraták nyíltan azzal gyanúsítják a szervezetet, hogy az Egyesült Államok megbízásából tevékenykedik. Mindezzel együtt az elit vagyonáról senkinek sincs halvány fogalma sem, mert ezen a ponton a hivatalos statisztikák végképp csődöt mondanak. Vagyis önmagában a GDP gyors növekedése nem jelenti az életszínvonal emelkedését – derül ki a Bloomberg Romániának szentelt írásából, amely arra készít fel, hogy a várható kamatemelések még akár pénzügyi katasztrófával is járhatnak sok család számára az országban.

zöldhasú
Hirdetés