Gazdaság hvg.hu 2017. december. 29. 20:53

Jutott még egy közbeszerzés az év végére Mészáros Lőrinc cégének

A felcsúti polgármester egyik cége, az R-Kord a debreceni vasútépítésbe szállhat be, a V-Híd Építő Zrt.-vel közösen majdnem 14 milliárd forintért végezhetik el a munkát.

Amennyire a pihenésről szól az év vége a lakosság többségének, annyira eseménydús volt a két ünnep közti időszak a kormány és a hozzá közeli emberek számára. Csütörtökön is beszámoltunk róla, hogy csaknem 200 milliárd forintot szórt szét a kormány, döntően a keresztény-nemzeti kurzusba illeszkedő célokra. De jutott forrás Mészáros Lőrinc egyik cégének, az R-Kord Kft-nek is, mely a V-Híd Építő Zrt.-vel közösen nyerte meg a Debrecen és Ebes közötti vasútvonal felújítására kiírt közbeszerzést, nettó 13 milliárd 778 millió forinttal. A győztesek feladata a Budapest-Debrecen vasútvonal 7,7 kilométeres pályaszakaszának átépítése, 160 kilométer per órás sebességre alkalmassá tétele lesz.

tender eredményét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken jelentette meg a Közbeszerzési Értesítőben, amit a napi.hu szúrt ki. A nyertes cégekkel december 12-én kötötte meg a szerződést a NIF. A Céginfo.hu adatai szerint a 2007-ben alakult R-Kord Kft. Mészáros Lőrinc egyedüli tulajdonában áll.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.