Százmilliárd forintot juttatott a kormány az egyházaknak az év végi közlönyök alapján, miközben durván visszavettek a közmunkaprogram forrásaiból, elmaradt Paks II. tőkeemelése és a lakástámogatásokra is 40 milliárddal kevesebbet költ a tervezettnél az állam. Az átcsoportosítások között mazsoláztunk.
Több mint száz oldalon keresztül sorolja a szerdán kiadott négy és a csütörtöki Magyar Közlöny az év végi költségvetési átcsoportosítások tételeit. Csaknem 8 milliárd jut például kulturális célokra, ennek nagy részét a 2017-ben létrehozott Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) kapja – kétmilliárdot például a Nemzeti Színház felújítására –, 1,45 milliárdot pedig az Erdélyi Médiatér Egyesület érdemelt ki médiaprogramja támogatására. Utóbbi szervezetről annyit tudni, hogy a Főtér weboldalt üzemelteti, az Átlátszó egy korábbi cikke szerint pedig – hasonlóan több más vezető erdélyi médiumhoz – magyar állami forrásból tartják fenn.
A harmadik nagy tételt az állami tulajdonban levő Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. kapja, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia 1,4 milliárdhoz jut az adófizetőktől. 128 millió forint jut a Józsefvárosban felállítandó Kaczynski-szobor megvalósítására, 300 millió a Kurultáj találkozónak, és 211 millió egy Kodály Múzeum fejlesztésére.
A kulturális kiadások eltörpülnek a határon túli szervezeteknek juttatok költségvetési forrásokhoz képest. Az Erdélyi Református Egyházkerület 27 milliárdot kap, másfél milliárdot a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 2,2 milliárdot a Kárpátaljai Magyar Főiskolákért Jótékonysági Alapítvány.
A magyarországi egyházi szervezetek sem panaszkodhatnak, nekik 88 milliárdot csoportosított át a kormány a szerdai, és 12 milliárdot a csütörtökön kiadott határozatokkal. Ebből a legtöbb pénz, csaknem 59 milliárd forint Balog Zoltán felekezete, a református egyház magyarországi szervezetének és egyházkerületeinek jut, de a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is 8,2 milliárdot kap, míg Don Bosco Sziléziai Társasága 6,4 milliárdot. Csaknem egymilliárd jut a Hit Gyülekezete fejlesztéseire is. Nem egyházi támogatás ugyan, de a keresztényeket érinti az, hogy az Emmi stabilitási tartalékából 620 millió forintot csoportosítanak át az üldözött keresztények segítésére.
Ehhez képest a civilszervezetek mindössze egymilliárd forintra számíthatnak a mostani átcsoportosításból. Illetve erre sem igazán, hiszen ebből 820 millió az OTP Fáy András Alapítványához áramlik a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programra, 100 millió a kormányközeli Kommentár Alapítványhoz, 69 millió pedig a kulturális programoknál már bőkezűen támogatott NMI-hez.
Mielőtt hiányérzetünk támadna: sportcélra is jelentős összegeket csoportosított át a kormány. Ebből 5 milliárd a Magyar Kézilabda Szövetségnek jut, de Orbán Viktor kedvenc újságjának a főszerkesztője, a Puskás Akadémia korábbi kommunikációs igazgatója, Szöllősi György által vezetett Magyar Sportújságírók Szövetsége is kap 120 milliót – ebből telik majd a Testnevelési Egyetemen induló sportújságíróképzésre.
1,9 milliárdot kap a Békéscsabai Röplabda Akadémia, 1,7 milliárdot a Nemzeti Sportközpontok egy kézilabda munkacsarnokra, az V. kerületi önkormányzat 1,5 milliárdot egy tanuszodára, a VIII. kerületi 2,2 milliárdot a káptalanfüredi táborra. Határon túli sportakadémiákra összesen csaknem tízmilliárd jut az MLSZ-nek. Ebből a Mészáros Lőrinc eszéki klubjának is megy egymilliárd. 16 milliárdot kap a Fradi, ennek nagy részét a Fradiváros második ütemének megvalósítására.
Ez pont a 32-szerese annak az összegnek, amelyet a Heim Pál Kórház kap MR-berendezésre. Egészségügyi és oktatási célokra egyébként összesen 8,9 milliárdot vonnak el, ebből a legnagyobb tétel, 5 milliárd, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítására jut, az Irgalmasrend Betegápolója pedig 1,5 milliárdot kap, míg turisztikai célokra 4 milliárdot jut a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. Ennek felét a divat, másik felét a gasztronómia népszerűsítésére használhatják.
Több mint 6 milliárddal túlléphetik a költségvetésüket a Szakképzési Centrumok, a fogászati ellátásnál pedig 7,6 milliárddal nő a támogatási keret, ebből megkaphatják a beígért plusz juttatást a szakemberek.
Az Irinyi Tervtől 3,6 milliárdot vonnak el, ezt fejlesztési célra csoportosítják át. 1,4 milliárdot a gyógyszertámogatástól vesznek el, ez az összeg pedig a gyógyászati segédeszköz támogatás sorba került át. 9,3 milliárdot csoportosítanak át több vidéki ipari park fejlesztésére, ezt a forrás a Modern Városok Program keretéből vonják el.
Jó hír, hogy sikerült spórolni a FINA vizes vb-n is, ennek százmilliárdot meghaladó költségvetési keretéből most 250 milliót vonnak el, a Dagály felújításától pedig 220 milliót (erre a célra két hete adott plusz 1,1 milliárdot a kormány). A Budapesti Konferencia-központra szánt pénzből már látható tételt, csaknem kétmilliárdot vesznek el, míg a Gül baba türbéje felújításától 890 milliót.
Az átcsoportosítások nagyobb része viszont az állami vagy önkormányzati szervezeteknél megtakarított összegekből ered, és nem csak az intézményekről van szó. A közmunkaprogram forrásaiból például 27,5 milliárdot vesznek el, de átcsoportosítanak a helyi önkormányzatok működési célú kiadásaiból is. Ebből 2,1 milliárd forintot a X. kerületi önkormányzat kapja a Hős utca rendbe tételére, a forráshiány miatti támogatások pedig összesen 18 milliárdot tesznek ki.
A társaságoktól, amelyek fölött a Miniszterelnökség gyakorolja a tulajdonosi jogokat, 10 milliárdot vesznek el, és elmarad a paksi atomerőmű tőkeemelése is, innen 22,3 milliárdot vonnak el. Több mint 24 milliárd forintot vonnak el az egykori Pénzügyminisztérium épületének felújításával kapcsolatos kiadási sorról, a legnagyobb, 37 milliárdos elvonás azonban a családtámogatásokat érinti. Ez a teljes keret ötöde, és valószínűleg azt jelenti, hogy a vártnál kevesebben vették igénybe ennek a tételnek a fő kiadását jelentő csokot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.