Gazdaság hvg.hu 2017. december. 11. 17:10

Roszatom: a szovjet időkből maradt sugárszennyeződést kell felszámolni a majaki telepen

Az orosz állami atomenergetikai konszern közleménye szerint a munkálatokat már régóta tervezték, azokról 2015-ben fogadtak el kormányhatározatot. Vagyis a vállalat szerint ezeknek a munkáknak nincs közük az Európa felett szeptemberben észlelt radioaktív felhőhöz.

A Roszatom meghívásos pályázatot hirdetett a Majak Termelési Egyesülés 235. számú üzemében található sugárszennyezett területek rehabilitációs munkáinak elvégzésére. A munkálatok szerepelnek a 2016-2020-ig, illetve 2030-ig terjedő, a Majak Termelési Egyesülés (a majaki létesítmény hivatalos elnevezése) területén végzendő 2. számú nukleáris és sugárbiztonsági orosz szövetségi célprogramban – írja közleményében a Roszatom. Ezt a programot az orosz kormány 2015. november 19-én hagyta jóvá 1248. számú rendeletében. Az ehhez kapcsolódó közbeszerzés megismerhető a szövetségi célprogram oldalán – fűzték hozzá.

A Majak területének szennyezése a vállalat 1940-1970 között folytatott tevékenységével függ össze, mindenekelőtt az erősen sugárzó folyékony nukleáris hulladék tárolójában 1957-ben történt robbanással. Ezek azok a tárolók, amelyek a kistimi baleset kapcsán híresültek el. A Roszatom folytatja a szovjet nukleáris örökség felszámolását és elvégezte már a korábbi, 1. számú szövetségi célprogramban szerepelt munkálatokat a Karacsáj-tó nukleáris szennyeződéstől való megtisztítása érdekében – írja a cég.

2016-ban a nukleáris hulladékkezeléssel foglalkozó RoszRAO orosz szövetségi vállalat már felmérte a Majak sugárszennyezettségét és a kapott adatok alapján a Roszatom szakértői összeállították azt a műszaki feladatlistát, amelynek alapján 2018-ban az egyik szennyezett területrész rehabilitációját végzik majd el. Az érintett terület nagysága 30 000 m2. Az ütemterv szerint a fő munkálatokat 2018 májusára tervezik – olvasható a közleményben.

A mostani közlemény összefügghet Jávor Benedek hétfő reggeli Facebook-bejegyzésével

"Kiírtak egy közbeszerzést sugárszennyezett terület rehabilitációjára, mert miért ne, bár természetesen radioaktív szennyezés nem történt. Ez afféle karácsony előtti népszokás Oroszországban, minden november vége felé sor kerül rá. A nők prémes bekecset öltenek, a férfiak szíjjal magukhoz rögzítik a Geiger–Müller-számlálójukat, és egy húzásra megisznak egy liter vodkát, majd akik először eljutnak szánnal a legközelebbi Roszatom-irodához, azok kiírnak egy közbeszerzést 'radioaktívan szennyezett terület rehabilitációjára'."

Az EP-képviselő kommentálta így a Roszatom védekezését és azt a tényt, hogy közbeszerzést írtak ki a Majakban sugárszennyezett terület rehabilitációjára Majakban, épp ott, ahol a szeptember végi ruténiumszennyeződést mérték. Majd az általa posztolt cikket az orosz közbeszerzési értesítőn, úgy fest, megszüntették, a link már nem él, a központi oldalra irányít. Jávor azt mondta a hvg.hu-nak, hogy orosz forrásokból jutott el hozzá az információ, de utána fog nézni még egyszer. A link vasárnap még működött. A Roszatom idézett közleményében szerepel a célprogramhoz kapcsolódó link.

Október elején jelentek meg az első hírek arról, hogy ruténiumizotópokat észleltek Európa-szerte, amely az Urál déli részéről származhatott, a Roszatom majaki nukleárishulladék-feldolgozójánál történhetett valami. A Roszatom nem mondott igazat, amikor azt közölte, Oroszország felett nem érzékelték a szennyeződést. Később a Roszatom, Paks II. építője közölte, hogy nem észleltek egy létesítményben sem üzemzavart, rendkívüli eseményt, a ruténium 106-izotóp szivárgása sem az ő létesítményéből fakadt, különben sem veszélyes az egészségre.

Azóta született újabb magyarázat is, de ez sem oszlatott el minden kétséget. "A légkörbe visszatérő elégett műhold, nem pedig az Ozjorszk közelében működő Majak nukleáris létesítményben bekövetkezett állítólagos baleset okozhatta a ruténium 106-os radioaktív izotópnak a légkörben szeptemberben és októberben észlelt jelenlétét" – közölte múlt pénteken az ügy vizsgálatát végző orosz intézményközi bizottság, amelynek munkájában a Roszatom, az Orosz Tudományos Akadémia Nukleáris Biztonsági Intézet és az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség szakemberei vettek részt.

 

zöldhasú
Hirdetés