Gazdaság MTI 2017. december. 09. 08:45

100 milliárd forintot költünk idén karácsonyi ajándékokra

És nagyjából ugyanennyit az ünnepi asztalra szánt élelmiszerekre.

A karácsony előtti két hét az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben. Az év utolsó hónapjának teljes forgalma az üzletekben elérheti az 1050 milliárd forintot, mintegy 4 százalékkal több lehet a tavaly decemberinél, az év végi ünnepekre fordított 200 milliárd forint teszi ki a teljes decemberi költés mintegy 20 százalékát. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) becslése szerint ajándékokra az idén 100 milliárd forint körüli összeget költenek a családok, 3-4 százalékkal többet a tavalyinál, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem. Az ünnepi asztalra szánt élelmiszerekre szintén körülbelül 100 milliárd forintot fordítanak majd a vásárlók.

Az OKSZ főtitkára, Vámos György szerint a háztartások fogyasztási kiadásairól, valamint a kiskereskedelmi forgalomról megjelent adatok is azt jelzik, hogy erős év végi forgalomra számíthat a kereskedelem.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az ünnepi időszakban 5-10 százalékos forgalomnövekedést vár az előző év azonos időszakához képest.

Novemberben az édességeknek volt a legkiemelkedőbb a forgalma, elsősorban a Mikulás nap miatt, de megkezdődött a szaloncukrok vásárlása is, ami decemberben még nagyobb szerepet játszik majd. A forgalom jelentős növekedése várható a sütéshez szükséges minden terméknél, megugrik a kereslet a hal, pulyka és az alkoholok, az ünnepeket közvetlenül megelőző napokban pedig szinte minden frissáru termék iránt.

A CBA Kereskedelmi Kft. decemberben a forgalom 5 százalék körüli emelkedésére számít az előző év decemberéhez képest. Az év utolsó hónapjában jelentősen nő az üzletek forgalma, az év végi időszak adja az üzletek teljes bevételének csaknem 20 százalékát – mondta Fodor Attila, a társaság kommunikációs igazgatója. Tapasztalataik szerint előbb kezdődik az intenzív vásárlási szezon az öt-tíz évvel ezelőttivel összehasonlítva. Ehhez alkalmazkodik a kereskedelem, a CBA üzleteiben novemberben elkezdték árulni az ünnepekhez köthető termékeket, a hónap közepe óta már a hagyományos év végi szezontermékek teljes köre kapható. A csúcsidőszak változatlanul a karácsony előtti egy-két hét, akkor várható a legnagyobb vásárlói roham.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte, decemberi forgalmuk nagyságrendileg a duplájára nő az év többi hónapjához képest, a vállalat az idén a tavalyihoz hasonló forgalomra számít. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a karácsonyi szezonra az egész évre jellemző dinamikus emelkedést várja, és a Lidl Magyarország Bt. is azt jelezte, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével megnőtt a forgalom áruházaiban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.