Több mint 12 százalékkal, mintegy 60 milliárd forintra nőtt tavaly a biztosításközvetítők jutaléka – írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
Az alkuszok és többes ügynökök árbevétele tavaly rekordot döntött; a jegybank adatai szerint a szektorban dolgozó 446 cég csaknem 76 milliárd forintos árbevételt ért el, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A nyereségük is nagyobb lett, 8,8 milliárd forint, ami 7 százalékkal haladta meg a 2015-öst.
A 60 milliárdos jutalék csaknem kétharmadát az eladott vagyonbiztosítások után kapták.
Az életbiztosítási ügynökök ugyanakkor nehéz esztendőknek néznek elébe – írta a VG. Ezeken a biztosításokon nagy a nyomás az etikus életbiztosítási koncepció, a tkm-plafon (teljes költségmutató) és a többi szigorítás miatt.
* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is
A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.