Gazdaság hvg.hu 2017. október. 09. 15:45

Több pénz a praxisvásárlásra

Megduplázták a háziorvosoknak praxisvásárlásra elkülönített támogatását, így több mint kétmilliárd forintos a vásárlásra szétosztható keret.

Egymilliárd forinttal növelték a háziorvosi praxis vásárlására és letelepedésre fordítható támogatás keretét – jelentette be az MTI tudósítása szerint egészségügyért felelős államtitkár hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, így összesen két és negyed milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Nem könnyen mozdulnak rá a háziorvosok az üresen álló praxisokra még akkor sem, ha azt az állam milliókkal támogatja. Májusban a Magyar Nemzet írta meg, hogy a Békés megyei Vésztőn a polgármester úgy döntött, hogy az állami milliókat megtoldja ötmillió forinttal az önkormányzat, hátha vonzóbb lesz egy fiatal orvos számára a megye északi csücskében levő település, bejött a polgármester elgondolása, már fél éve van háziorvosa Vésztőnek.

A háziorvosok száma 2010 óta százzal lett kevesebb, 4926-ról 4817-re csökkent. A legnagyobb bajban a falvak vannak. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nyilvántartása szerint jelenleg megyénként tucatnyi praxis áll üresen, a legtöbb háziorvosi állás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében betöltetlen, itt 45 orvos hiányzik az itt élőknek.

Nemrégen foglalkoztunk azzal, hogy a fiatal orvosok miért nem tudnak praxist vásárolni, milyen akadályokba ütköznek, ráadásul, ha nyélbe üthetnék az üzletet, akkor nem ott, ahol szeretnének háziorvosként dolgozni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.