Gazdaság hvg.hu 2017. október. 06. 14:10

Ne ijedjen meg, ha októbertől több gázszámlát kap, nem kell többet fizetni

A Nemzeti Közművek földgázszolgáltatója egy borítékban egyszerre akár több havi részszámlát küld októbertől. Az új rendszer azokat a fogyasztókat érinti, akik nem diktálnak mérőállást, hanem korábbi éves fogyasztásuk alapján készített részszámlát kapnak. A számlák értéke, illetve befizetési határideje változatlan marad.

A Nemzeti Közművek a weboldalán tette közzé, hogy az éves elszámoló számla továbbra is önállóan érkezik majd. A bevezetési időszakban – attól függően, hogy a fogyasztó melyik hónapban kap éves elszámoló számlát – ennél kevesebb számla is lehet a borítékban.

A fogyasztók mostanában kapják kézhez utoljára a régi arculattal rendelkező számlákat. Novembertől a Nemzeti Közművek új, egységes márka bevezetésével a fogyasztók számláikat is az egységes arculati elemekkel ellátva kapják kézhez. A számla tartalmában nem lesz változás. Pontosan olyan papírszámlák érkeznek, amelyeket a fogyasztók eddig a szolgáltatótól kaptak, tehát a változás csak annyi, hogy az eddig havonta kapott boríték helyett, három havonta kapnak papír alapú számlát.

A Nemzeti Közművek fogyasztói számára továbbra is elérhető az elektronikus számla szolgáltatás, amellyel időt és energiát tudnak spórolni a halmozódó papír alapú számlák nyilvántartása helyett, sőt ezzel a környezetvédelemhez is hozzájárulnak.

A Nemzeti Közművek szeretné minden fogyasztója fokozott figyelmét kérni abban, hogy mindig azt a számlaösszeget fizessék ki először, amelynek a leghamarabb esedékes a befizetési határideje. Az egy borítékban lévő csekkek jobb felső sarkában sorszámmal tudják a fogyasztók azonosítani az aktuális számlát. A földgázszámlák egyidejű, egy borítékban érkezése nem befolyásolja a csoportos beszedéssel történő, automatikus befizetést. Hónapról hónapra az adott gázszámlán szereplő fizetési határidő napján terheli a szolgáltató a bankszámlát.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.