A magyar kormány szóvivője egy angol nyelvű kormányzati oldalon osztotta ki a Financial Times-t valamint más nagyobb szerkesztőségeket, mert szerinte nem veszik tudomásul, hogy igenis létezik Soros-terv.
Az elmúlt két hétben a Financial Times négy cikkben is megrágalmazta az Orbán-kormányt, amiért az fellép Soros György bevándorlást támogató tevékenysége ellen, a brit üzleti napilap "teljesen megzavarodott" – állította Kovács Zoltán kormányszóvivő az About Hungary nevű kormányzati honlapon szerdán közzétett blogbejegyzésében.
Emlékeztetett: korábban a lap egyik ismert szerzője arról írt, hogy nem létezik Soros-terv. Kovács Zoltán ezután felhívta az újság figyelmét arra, hol olvasható a kérdéses dokumentum - szerinte itt. Ennek ellenére egy nappal később a lap arról jelentetett meg cikket, hogy Romániának nem szabad szövetséget kötnie "Európa rosszfiúival", azaz Lengyelországgal és Magyarországgal, amelyek provokatív és nem demokratikus viselkedést tanúsítanak, majd ismét arról írtak, hogy nincs Soros-terv. A kormányszóvivő erre ismét megkereste a lapot, és kifogásolta, hogy szerinte figyelmen kívül hagyták a tényeket.
Kedden újra Magyarországgal foglalkozott a Financial Times, cikkükben arról írtak, hogy Soros-ellenes hangvételű nemzeti konzultáció indul. A cikkek gyakoriságából úgy tűnik: az FT-nek "rögeszméje" lett Orbán Viktor miniszterelnök – fogalmazott.
Kovács Zoltán kiemelte: a legutóbbi cikk kizárólag Soros Györgyhöz köthető forrásokra támaszkodik, egyúttal szerinte kiváló példája a félretájékoztatásnak. Az FT és más nagyobb médiumok egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy Soros György azt mondta: az EU-nak a belátható jövőben évente legalább egymillió menedékkérőt kell befogadnia – írta.
Úgy vélte, az FT és a hozzá hasonló nagyobb sajtóorgánumok képtelenek Soros Györgyöt másként lefesteni, mint egy "milliárdos filantrópot", aki a személyes vagyonából áldoz önzetlenül számtalan jótékony célra. Nem foglalkoznak azzal, milyen politikai ügyeket támogat, nem firtatják találkozóit az Európai Bizottság elnökével és tagjaival, nem érdeklődnek brüsszeli lobbitevékenységei iránt – sorolta.
Hozzátette: nem foglalkoznak azokkal a súlyos állításokkal sem, amelyek szerint az általa finanszírozott NGO-k (nem kormányzati szervezetek) segédkeztek illegális migránsoknak az európai bevándorlási és menekültügyi szabályok megsértésében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.